Friderikusz otthagyja a TV2-t?

Besokallt a celebektől

2015/12/17

Friderikusznak elege lett a celebekből, és nem csinál tovább műsort, ha csak a lestrapált arcok közül válogathat.

A TV2 egyik legnépszerűbb műsora lett az Összezárva Friderikusszal, mégis könnyen lehet, hogy nem lesz több epizódja a sorozatnak, mert Friderikusz besokallt a celebektől. A műsorvezető kijelentette, hogy ha nem hívhat színvonalasabb vendégeket, akkor abba hagyja a forgatást.

„A műsor indulásakor, tavasszal abban bíztam, hogy az első néhány hónap ugyan a celebek jegyében telik, de ha a tavaszi adások nézettsége jó lesz – és jó lett, hiszen a júniusi adással már súroltuk az egymilliós nézőszámot – , akkor az őszi szezonban lehetséges lesz kevéssé ismert de érdekes embereket a maguk fordulatos történeteivel is felmutatni. (…) Ez a reményem azonban idáig nem igazán vált valóra” – idézte a Magyar Narancsnak adott interjút a Blikk.

friderikusz rubint
Friderikusznak elege lett acelebekből

Friderikusz ugyan beleszólhatott abba, kiket lásson vendégül, elárulta: ha csak rajta múlik, biztosan mások lettek volna a műsor szereplői.

„Azok, akik arról döntenek, hogy ki legyen a vendége egy felvételnek, csak biztonsági kűrig jutnak, a lestrapált arcokig. Ezzel magyarázható, hogy minden kereskedelmi tévét ugyanaz a 40-50 ember turnéz végig. Ki kell mondani, a gyávaság, de legalábbis a bizonytalanság áll az egész hátterében. Ha a jövőben ettől a celebközpontú szemlélettől nem sikerül megszabadítanom őket, könnyen lehet, hogy ennek a műsornak nem lesz folytatása. A reprodukció ugyanis nem érdekel. Ha már nem élvezek egy munkát, akkor abba szoktam hagyni. Ez az én szakmai luxusom” – tette hozzá a műsorvezető.

Hozzászólások