Nico Rosberg készen állt átadni helyét Hamiltonnak – Futballfesztivál a Milennárison

Friss sporthírek itthon és külföldön

2014/07/08

 

Nico Rosberg elárulta, hogy készen állt elengedni Lewis Hamiltont és átadni neki a győzelmet a Brit Nagydíjon, ha azzal biztosíthatta volna, hogy célba hozza autóját. 

A világbajnokság éllovasa vezető pozícióból volt kénytelen feladni a küzdelmet Silverstone-ban, miután az 52 körös futam 28. körében megadta magát a váltója, így 29 pontos előnye négy pontra apadt csapattársával szemben a bajnokságban.

Nico Rosberg - fotó: www.sportmenu.net
Nico Rosberg – fotó: www.sportmenu.net

Rosberg elmondta, hogy már a 20. körtől érezte, hogy valami nincs rendben az autóval, éppen ezért már nem arra koncentrált, hogy minden erejével megakadályozza Hamilton győzelmét, inkább azon volt, hogy a technikát célba juttassa.

Bíztam a legjobbakban és a mentalitásomon változtattam, már nem az volt a fontos, hogy Hamiltont minden erőmmel magam mögött tartsam, sokkal inkább az, hogy célba juttassa az autómat” – magyarázta a német pilóta a riportereknek kiesését követően.

Bár Hamilton közeledett Rosberghez kiesését megelőzően, a bajnokság éllovasa úgy gondolja, hogy megnyerhette volna a Brit Nagydíjat.

Magabiztos vagyok, megnyerhettem volna a futamot” – mondta. „Nagyon jól mentek a dolgok addig a pontig. Jó volt az autó egyensúlya, komfortosan éreztem magam a pilótafülkében. Mit is mondhatnék: egy technikai malőr, ami nagyon bosszantó. Ennyi.”  (F1Világ.hu)

Foci-VB 2014 – Futballfesztivál a Millenárison

A brazíliai labdarúgó-világbajnokság utolsó mérkőzéseinek óriáskivetítős közvetítése várja a látogatókat keddtől vasárnapig a budapesti Millenárison induló egyhetes futballfesztivál rendezvényein, a Conti Cabanán.

fotó: www.origo.hu
fotó: www.origo.hu

Ennek jegyében a Foci VB két elődöntőjét, illetve a szombati bronzmeccset és a vasárnapi finálét is négy óriáskivetítőn követhetik figyelemmel a szurkolók. A hét folyamán családi programok és koncertek várják az érdeklődőket a 35 ezer négyzetméteres területen.
Az eseménysorozat kiemelt programja a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálattal közösen szervezett pénteki jótékonysági labdarúgótorna, melyen több mint 120 nehéz sorsú gyermek vesz részt.


Labdarúgás – Kiállítás az 1954-es vb-döntőről a berlini magyar nagykövetségen

Kiállítás nyílt az 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokság berni döntőjének 60. évfordulója alkalmából a berlini magyar nagykövetségen.

A Nemzeti Sportközpontok (NSK) keddi közleménye szerint a “Vesztesek és győztesek” című, fotókból és dokumentumokból álló tárlat a történelmi jelentőségű finálét dolgozza fel, amelyben Németország 3-2-re nyert a korszak – még a németek által is – legjobbjának tartott magyar válogatott ellen.
A kiállítást Czukor József nagykövet nyitotta meg, az eseményen részt vett a német hadügyi államtitkár és több Bundestag-képviselő is.

Pillanatkép az 54-es német-magyar döntőről - fotó: bundesligafanatic.com
Pillanatkép az 54-es német-magyar döntőről – fotó: bundesligafanatic.com

Szabó Lajos sporttörténész, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója, a tárlat kurátora az NSK közleménye szerint az évforduló napján tartott megnyitón kiemelte, hogy az 1954-es vb-döntő mindkét országban komoly társadalmi folyamatokat indított el.

Németországban sokan úgy tartják, hogy hárman tettek a legtöbbet a második világháború után a német újjászületésért: Konrad Adenauer politikailag, Ludwig Erhard gazdaságilag, a győztes gól szerzője, Fritz Walter pedig mentálisan” – mondta Szabó, s hozzátette, Magyarországon viszont az elveszített finálé után utcai megmozdulásokra került sor, s ezek tulajdonképpen 1956 eseményeit készítették elő.
Szabó Lajos kitért rá, hogy a svájci világbajnokság All Star-csapatába hat magyar és csak két német játékos került, így a magyar válogatott értékét a döntőben elszenvedett vereség sem csökkentette.

A legjobb játékos Puskás Ferenc, a legjobb kapus Grosics Gyula, a legjobb góllövő Kocsis Sándor lett, tehát egyértelmű volt a magyar csapat fölénye, ugyanakkor a magyar válogatott játékosai soha nem vonták kétségbe a pályán született eredményt, ez pedig 1990 után összehozta a két csapat túlélőit, több barátság is szövődött közöttük” – emlékeztetett rá Szabó Lajos.
A kiállítást szeptember 3-ig lehet megtekinteni a nagykövetségen, a tárlat anyaga ezután a tervek szerint a Stuttgarti Magyar Intézetbe, illetve Passauba kerül.

Öttusa-EB Magyarország – Egy nap van a helyszín átépítésére

Demeter József versenyigazgató úgy érzi, hogy minden tökéletes lesz, a résztvevők méltó körülmények között versenyezhetnek majd a csütörtökön kezdődő székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.

Nem probléma ugyan, de az egyetlen dolog, ami miatt azért folyamatosan izgulunk, hogy a helyszínen sorra kerülő Gyulai István Memorial Atlétikai Nagydíj után milyen gyorsan tudjuk felállítani a lőteret – idézte őt a magyar szövetség (MÖSZ) honlapja. – Azért fontos mindez, mert a Nemzetközi Öttusa Szövetség illetékesei szerda délután kell, hogy átvegyék a pályát, a helyszíneket. Addigra tehát mindennel el kell készülnünk. Az atlétikai verseny kedden este fejeződik be és utána azonnal elkezdődik majd a lázas munka és a versenyfutás az idővel.”

fotó: www.citybrands.hu
fotó: www.citybrands.hu

Demeter – aki egyébként a sportág első, 1987-es Európa-bajnoka – biztos benne, hogy nem lesz gond, időben elkészülnek a munkálatokkal a felújított Bregyó-közi sportközpontban.
A vívás egy hatalmas, 1200 négyzetméteres, klímával is felszerelt sátorban lesz. A pástok aszfaltra épülnek, de a felületet fa talapzat teszi rugalmasabbá, így a versenyzőknek ideális feltételeket tudunk biztosítani. A lovaspálya speciális talajának előkészítése már két hónapja zajlik, így nyugodtan mondhatom, hogy a lovas helyszín is világszínvonalú lesz. Az uszodában új eredményjelző várja majd az érdeklődőket, akiknek minden helyszínen kényelmes lelátókat biztosítunk” – mondta Demeter József.
A Bericap Európa-bajnokság házigazdája Székesfehérvár és a Volán Fehérvár öttusaszakosztálya, rendezője pedig a Magyar Öttusa Szövetség, amely áprilisban vállalta el a feladatot, mivel addig nem volt kijelölt helyszín. A kontinensviadal idején a szövetség ismét “felállítja” öttusa kölyökparkját, ahol kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek kipróbálhatják, milyen is öttusázónak lenni. A versenyekre a belépés díjtalan. (MTI)

 

 

Hozzászólások