George Clooney arcát viseli ez a nő

Megdöbbentő átalakulás

2015/09/14

Létezik a rajongásnak egy olyan foka, amit csak kevesen tudhatnak magukénak. De az igazán fanatikusok még a legelborultabb vállalásokra is képesek, hogy kedvencükre hasonlítsanak. Ez a nő George Clooney akart lenni. Megtette.

Sokan csak álmodoznak róla, hogy kedvencük életét szeretnék élni. Vannak, akik meg is teszik. A transzformálás gyakran a külsőségeknél kezdődik. Egy-egy jellemző ruhaviselet, stílus, haj, majd jöhet az első plasztikai sebészet, különösen elvetemült esetben pedig a teljes átalakulás.

Rebecca Swift szerencsére nem nyúlt szikéhez azért, hogy elérje a hőn áhított hatást. Mindössze azt tette, amihez a legjobban ért: kisminkelte magát. De azt valami szenzációs módon tette! A gyönyörű nőből így lett egy csapásra George Clooney, Angelina Jolie, vagy éppen Jack Sparrow kapitány. Az átalakulás kemény meló, a mester hosszú órákat tölt el a tökéletesen hasonló vonások megvalósításával. Rebecca egyelőre negyven ismert ember, köztük zenészek, énekesek, színészek arcát öltötte magára, de feltett szándéka, hogy meg sem áll a százig.

Lassan eljön a nagy Halloween jelmezek időszaka, sokan üdvözítik annak lehetőségét, hogy a szokásos halott menyasszony és csontvázak helyett idén már néhány élethű sztár is beköszön a bulikba. Nézd meg, mit művel az arcával ez a lány!

Chalize Theron a Mad Maxből

 

Heath Ledger Jokere a Batman-filmekből

 

DAY 25 • THE JOKER #30daymakeupchallenge #day25 #thejoker #dccomics #thedarkknight #makeupartist #mua #sfx #sfxmakeup #100daymakeupchallenge r e b e c c a s w i f t (@rebeccaroaming) által közzétett fénykép,

A már emlegetett George Clooney

DAY 17 • GEORGE CLOONEY #georgeclooney #day17 #30daymakeupchallenge #makeup #facepaint #mua #makeupartist #sfx #sfxmakeup #100daymakeupchallenge   r e b e c c a s w i f t (@rebeccaroaming) által közzétett fénykép,

 Jack Sparrow kapitány  

 

 

Egy karakteres Angelina Jolie

 

  DAY 14 • ANGELINA JOLIE #angelina #angelinajolie #makeup #mua #makeupartist #sfx #sfxmakeup #100daymakeupchallenge   r e b e c c a s w i f t (@rebeccaroaming) által közzétett fénykép,

De nem árulunk zsákbamacskát, ilyen jól néz ki Rebecca smink nélkül!

Hozzászólások