Gesztesi Károly elbúcsúzott

Lerántotta a leplet az állapotáról

2015/10/26

Gesztesi Károly végre mindent bevallott: nyílt levélben rántotta le a leplet az állapotáról, és köszönt el mindenkitől.

“Kedves Barátaim, Tisztelt Sajtómunkatársak!

Ezúton szeretném bejelenteni, hogy az elmúlt egy hónap szenzációhajhász sajtóhadjárata miatt fél évre alkotói szabadságra vonulok. Az egészségi állapotom is ezt kívánja, mivel az elmúlt években túlhajtottam magam. Mindenben a maximumot szeretem nyújtani, de az ember szervezete időnként azt mondja, hogy elég volt. Ha nem figyelsz arra, hogy a tested jeleket küld, akkor egy nálad erősebb betegség fog leállítani. Ezzel a kollégáim és barátaim is tisztában vannak.

Legutóbb azért nyilatkoztam sajtónak, hogy eloszlassam a kételyeket. Nem vagyok hajlandó a nevemet adni egyes pénzhajhász bulvárlapok hazugságaihoz a magasabb olvasottságáért. Eleinte nem foglalkoztam velük. Inkább megpróbáltam betegségem ellenére, erőmön felül, továbbra is helyt állni a színpadon, ahelyett, hogy az orvosaim tanácsára pihentem volna. A fizikai megerőltetések miatt azonban egészségi állapotom sajnos rosszabbodott. Döntenem kellett.

A színészet az életem. Mégis egy időre ki kell zárnom az életemből a munkát, de főként a sajtót. Külföldön megszokott dolog, hogy egy színész két munka között elvonul feltöltődni, akár egy teljes évre is. Magyarországon a végletekig hajtjuk magunkat, nehogy “elfelejtsenek”. A körülményeim és vállalkozásaim azonban szerencsére megengedik, hogy egy időre “alkotói szabadságra menjek” és visszavonuljak a színpad és a rivalda fényeitől. Bízva abban, hogy azok az emberek, akik eddig szerettek, fél év múlva is kíváncsiak az alakításaimra és a filmjeimre.

Ezúton tájékoztatom a sajtó munkatársait, hogy a valótlan állítások miatt a megfelelő jogi lépéseket megteszem. A továbbiakban bármilyen olyan cikk, amelyben a nevem felmerül, csak az engedélyemmel jelenhet meg. Ez ügyben kérem, hogy a kapcsolatot a továbbiakban ügyvédemmel, Dr. Hyross Virággal vegyék fel a hyross@hyross.hu e-mail címen. Az elkövetkezendő fél évben nem kívánok interjút adni, és semmilyen módon sem kommunikálni a sajtó munkatársaival.

Nyomatékosan kérem, hogy ezt tartsák tiszteletben.”

 

Hozzászólások