Harry Potter hajókirándulás indul 2018 nyarán!

Mesés kirándulás a varázslóvilágban

2018/01/25

A kultikus könyv- és filmsorozat már megannyi dolgot inspirált, és most itt az újabb őrület, a Harry Potter hajókirándulás!

hp3

Az igazi Harry Potter fanok már akár a vakációjukat is ennek jegyében tölthetik el, ugyanis 2018 nyarán indul a film és könyv inspirálta hajókirándulás! Mélyen a zsebébe kell majd azonban nyúlnia annak, aki szeretne részt venni rajta, ugyanis a 6 napos utazgatás 4190 dollárba, azaz mintegy 1 millió forintba kerül. A hajóútra augusztus 5-11 és 19-25 között kerül majd sor.

A hajókázás a Temzén lesz, és a rajongók élőben is meg tudják nézni a varázslatos helyszíneket. A Magna Carta hajón egy igazi roxforti hangulatú vacsora is várja majd a résztvevőket, szuperül hangzik, nemde? Az út során pedig meg lehet csodálni azt a gyönyörű részt, ahol Harry a harmadik részben először találkozik Csikócsőrrel és ahol teljesíti a második próbát a negyedik részben. 

Azt a házat is meg lehet látogatni, ahol Harry Petunia néniékkel élt, illetve egy Warner Brothers Studios túrát is tartalmaz az út.

hp2

hp1

Meg lehet csodálni azt az ebédlőt is Oxfordban, amely a Roxfort gyönyörű ebédlőjét inspirálta.

ebédlő

Forrás

 

Hozzászólások