Az utcán fagyott halálra a fiatal lány

Rengeteg ismerős gyászolja

2016/01/20

Elizabeth Luebke, 21 éves Wisconsin-i lány, szombat este házibuliba ment barátaival, de édesanyja már hiába várta haza. A lányt halálra fagyva találták meg vasárnap, pár sarokra a buli helyszínétől.

received_2491012060986581

Luebke először egy koncerten vett részt, mielőtt csatlakozott volna egy házibuli társaságához. Itt – az ismerősei elmondása szerint – nagyon sok alkoholt fogyasztott, majd miután hajnali négy körül összebalhézott egy társával, dühösen hagyta ott a helyszínt. Az utcára azonban nem vitt magával semmilyen meleg ruhát, csak egy rövidnadrág, egy neccharisnya, és egy csőtop volt rajta. Egy üzlet biztonsági kamerája rögzítette, amint a lány fél öt körül összeesett, majd magatehetetlenül forgolódott egészen reggel hétig. Ekkor mozdult meg utoljára. A hivatalos jelentés szerint Elizabeth-et csaknem teljesen megfagyva találták meg.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

A lány nem először itta magát eszméletlenre: édesanyja elmondása szerint többször követet el őrültségeket és gyakran űzött versenyt barátaival abból, ki tud a legrövidebb idő alatt lerészegedni. A lány októberben alkoholmérgezés miatt került kórházba, ekkor egy bárban fogyasztott veszélyes mennyiségű szeszes italt.

Rengeteg ismerős és barát gyászolja őt a közösségi portálokon, egyesek úgy emlékeznek rá, mint gondoskodó és végtelenül kedves emberre. Sokan azokat teszik felelőssé, akik hagyták, hogy Luebke hiányos öltözékben menjen ki a dermesztő hidegbe. A helyi rendőrség szóvivője azt tanácsolja a fiataloknak, hogy személyes biztonságuk érdekében sehova ne induljanak el egyedül. Hasonló esetek sajnos világszerte előfordulhatnak.

Hozzászólások