Hien apját az Interpol körözi

Az énekesnő Amerikából követi az eseményeket

2015/06/06

Hien élete legboldogabb időszakát élhetné, mégis szörnyű helyzettel kell megküzdenie: édesapja ellen nemzetközi körözést adtak ki.

A Megasztár 4-ben feltűnt énekesnő álma valóra vált, felvették az amerikai Berkley Egyetemre, ahová néhány hete költözött ki, hogy elkezdje tanulmányait, itthonról azonban borzasztó híreket kapott. Hien szüleinek ügye régóta húzódik, embercsempészettel gyanúsítják őket.

A vád szerint az énekesnő édesapja – elsőrendű vádlott – hamis papírokkal utaztatott hazánkba vietnamiakat, majd rövid magyarországi tartózkodás után más országba vitték őket. Az ügyben Hien egyik féltestvére a harmadrendű, édesanyja pedig az ötödrendű vádlott; ők mindig megjelentek a tárgyalásokon. A családfő egy évet ült előzetesben, majd házi őrizetbe került, ami később lakhelyelhagyási tilalomra módosult. A tegnapi tárgyaláson azonban nem jelent meg, ezért nemzetközi körözést adtak ki ellene. Ügyvédje szerint a férfi ártatlan.

A rendőrségi iratismertetés óta, jó egy éve nem találkoztam ügyfelemmel. Jelenleg nincs Magyarországon. A nyomozás során részletes vallomást tett, és tagadja a bűnösségét. Ügyfelem harminc éve tanult Magyarországon, azóta itt él. Sok száz vietnamit ismer, honfitársainak segített szakmai utak, kirándulások szervezésében és a tolmácsolásban. Mindezt ellenérték nélkül. A lehallgatási anyagok is alátámasztják eztA névre szóló meghívóleveleket Hanoiban, a magyar nagykövetségen bírálták el. Amennyiben engedélyt adtak a beutazásra, átkerültek az iratok Magyarországra, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz, ahol szintén elbírálták ezeket. Ezekbe az ügyfelemnek nem lehetett beleszólása” – tájékoztatta a Borsot dr. Tóth Éva, a férfi ügyvédje.

Hien mindeközben igyekszik beilleszkedni, a közösségi oldalát követve rendkívül jól érzi magát az új közegben, ennek ellenére a családja körüli zűrzavar vélhetően nagyon megviseli. Igaz, az elmúlt években a nyilvánosság előtt sosem beszélt az ügyről, mindig azt szerette volna, ha kizárólag a munkásságáról szólnának a hírek.

☔️

Posted by Hien on 2015. május 31.

Olvass még Hienről!

Hozzászólások