Hivatalos: érkezik a Rossz anyák 3

Visszatérnek a rossz anyák!

2019/04/04

Az utolsó rész 2017-ben látott napvilágot, most pedig a Rossz anyák hivatalosan is visszatérnek harmadjára a mozikba és még rosszabbak lesznek, mint valaha!

Mila Kunis, Kristen Bell és Kathryn Hahn főszereplésével a Rossz anyák első része váratlan sikert aratott. Címének hangzásával ellentétben nem kell semmi perverzre gondolni persze, ha még nem láttad volna, a három barátnő sztorija azonban olyan kendőzetlenül tárja elénk a valóságot, némi fantáziával megspékelve, hogy nem lehet nem szeretni. A Rossz anyák aztán visszatértek majdnem minden szülő legrettegettebb ünnepén, karácsonykor is 2017-ben, ezúttal pedig már az ő anyáik is csatlakoztak a bulihoz.

A CinemaConon frissen bejelentett hír szerint a harmadik részben már ők vehetik majd át a főszerepet. Cheryl Hines, Susan Sarandon és Christine Baranski már az előző részben bemutatkoztak a nézőknek, a folytatás pedig rájuk koncentrál majd.

rosszanyak karacsonya

A kamerák mögött Jon Lucas és Scott Moore is visszatér a rendezői székben. A premier dátumára és bővebb információkra a sztorival kapcsolatban egyelőre nem derült fény. Ha azt vesszük alapul, hogy a második résznek milyen kevés idő kellett, hogy a hivatalos bejelentésétől indulva a mozikba jusson, nem kizárt, hogy a Bad Moms’ Moms még idén bemutatásra kerülhet, de legkésőbb valamikor 2020-ban – írja a Variety.

forrás

Hozzászólások