Holttestet találtak Lajcsi birtokánál

Elásták a gyilkosság áldozatát

2016/01/08

Meggyilkoltak egy fiatal nőt, majd a holttestet elásták Lajcsi birtokánál. A kis falu élete fenekestől felfordult az utóbbi hónapokban, de úgy tűnik, még lehetett fokozni az állapotot…

Boldogasszonypuszta, ahol korábban nyugalomban éltek egymás mellett a falubéli emberek, mostanra hivatalos szervek rendszeres állomásává vált. Először csak a szolgáltatók emberei jelentek meg Lajcsiéknál, hogy megszüntessék az illegálisan használt gáz-, víz- és villanyfogyasztást, majd később már bilinccsel érkeztek a kommandósok, hogy a mulatóskirályt is elvigyék. Már azon se lepődött meg senki, hogy a birtok különböző pontjain kerestek-kutattak különböző bizonyítékok után, sőt még a búvárok is megjelentek, hogy a tavat is átvizsgálhassák. Erre most kiderült, hogy a birtok mellett valaki egy holttestet rejtegetett.

„A falusiak több mindent mondanak: vagy kutya ásta ki, vagy va­dászok találták meg, de az biztos, hogy valaki bűncselekményt követett el, mert eltemette ide azt a szerencsétlen fiatal nőt. December harmincadikán megjelentek itt a rendőrök, megálltak Lajcsi birtoka szélénél. Biciklivel mentem utánuk, hogy lássam, mi történt” – meséli a Bors informátora, aki fotókat is készített a bűntett helyszínén.

lajcsi_holttest_helyszin
Egy fiatal nő holttestét találták meg ezen a helyen, Lajcsi birtokának közelében (Fotó: Bors)

„Bár nem engedtek közel, hallottam, hogy egy fiatal nő testét találták meg a földben. Elásták, de nem túl mélyre, így kerülhetett elő. A falusiak azt pletykálják, hogy egy győri nő lehet, akit ismeretlen szlovákok ástak el… Akárki volt, sokkoló ez az egész, ebben a fa­luban eddig a legnagyobb bűneset az volt, amikor elloptak két disznót, de azokat este már vissza is adták a gazdájuknak, mert nagyon hamar lebuktak.”

A falu minden lakóját, így Lajcsi családját is sokkolta a hír, hogy valaki ilyen szörnyűségre volt képes, ráadásul egy karnyújtásnyira tőlük, amiről ők még csak nem is sejtettek semmit. A rendőrség Szilveszter napján adta ki hivatalos közleményét, miszerint egy komáromi férfi egy nappal korábban, december 30-án Mocsa közelében egy nő holttestére bukkant. A helyszínelés után emberölés gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen, ugyanis az orvos idegenkezűséget állapított meg. Január 1-jére sikerült azonosítani a fiatal nőt, akit eltűntként keresett már a Győri Rendőrkapitányság. A rend őrei tegnapelőtt, azaz január 6-án őrizetbe vették az elhunyt 45 éves férjét, mivel őt gyanúsítják a borzalmas tett elkövetésével.

Hozzászólások