Hujber Feri felkészült a halálra?

A színész saját magát áldozza fel életmódja helyett

2015/01/18

Az év utolsó napján került az intenzív osztályra Hujber Feri. A színész túlhajszolta magát, de emellett vírusos betegsége is hozzájárult ahhoz, hogy az immunrendszere felmondja a szolgálatot. Napokig küzdött életéért, most mégis feláldozná életmódjáért.

Nem volt ritka eddig sem, hogy a család, a rokonok, a barátok és a kollégák Hujber Feri egészségéért aggódtak, ám korábban ezt általában az alkohol fogyasztása miatt tették. Most viszont más a helyzet. A színész úgy kezdte az új évet, hogy napokig küzdött életéért az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet pszichiátriai osztályán, ahol mélyaltatásban tartották. Tölgyesi-Khell Cynthia, Feri gyermekeinek édesanyja számolt be a Blikknek két héttel ezelőtt a történtekről.

Hujber Feri és Cynthia (Fotó: Kiskegyed)
Hujber Feri és Cynthia (Fotó: Kiskegyed)

„Hála istennek, már van javulás. Feri jobban van, magához tért, de még kardiológiai kivizsgálásra lesz szükség. Reméljük, hogy pár napon belül kikerül az intenzív osztályról, sőt talán a jövő héten már haza is jöhet. Igazság szerint az összeomlás oka összetett. Mint kiderült: kimerültség, stressz, gyenge immunrendszer és szívprobléma egyszerre. Ferinek emellett nagyon magas a vérnyomása, amit ezek szerint elhanyagolt. Ezért is lesz szükség a további szív-és érrendszeri vizsgálatokra, mert be kell állítani a normális vérnyomást. Nem gondolom magam erősebbnek, mint más anyuka, de ilyenkor nincs idő keseregni. Krízishelyzetben ösztönösen állok két lábon és mindent megteszek, ami csak tőlem telik.”

Azóta saját felelősségére, járóbetegként kezelik, de tisztában van vele, hogy ha folytatni kívánja eddigi túlhajszolt életmódját, akár az életével is fizethet érte. Ennek ellenére sem hajlandó lemondani a munkáról, inkább holtfáradtan esik be a kórházba, hogy kezelőorvosa szemmel tarthassa, hiszen továbbra is vérnyomás problémákkal és szívritmuszavarral küzd.

(fotó:  Blikk)
(fotó: Blikk)

“Továbbra is Rigó Péter főorvos a pszichiáterem a Nyírő Gyula kórházban. Nincs titkom, hogy miként tudok ilyen állapotban úgy színpadra állni, hogy a közönség észre se vegye mennyire beteg vagyok. Javaslom mindenkinek, hogy olvassa el Örkény István egypercesét, A színész halálát. Tökéletesen van megírva abban az öt mondatban, hogy mi van velem és mi a sorsom. Szó szerint feláldozom magam a közönségért meg a családomért, de nem fogok lassítani, mert képtelen vagyok rá. Képtelen vagyok megváltozni, és nem is akarok. Tudom, hogy féltenek, és azt is tudom, hogy belehalok ebbe az életmódba, de nem tudok más emberré válni. Így és ez vagyok én!” – vallotta be eltökélten Feri a lapnak.

Hozzászólások