Hűvösre kerül a gólyatáborban erőszakoló

7 és fél évet kapott

2015/06/03

Óriási botrányt és megdöbbenést okozott a tavaly ősszel napvilágra került hír, mely szerint az ELTE gólyatáborban az egyik szervező megerőszakolt egy diáklányt. A hihetetlen történet teljesen felháborította mind az iskola képviselőit, mind a közvéleményt.

Megszületett a döntés K. S. Szilárd (38) ügyében, aki tavaly súlyos erőszakos bűncselekményt követett el a fonyódi gólyatáborban lévő egyik diáklány ellen. Miután szörnyű tettére fény derült, az ügyet a rendőrség kezdte el felderíteni. Az elkövetőről kiderült, hogy korábban is indult már eljárás ellene szemérem elleni erőszak kapcsán, valamint több évet ült börtönben pontosan erőszakos közösülés miatt.

gólya

“A szemében akkor, ott azt láttam, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, akkor nekem végem. Szerintem képes lenne ölni” – emlékezett vissza a borzalmas estére a megerőszakolt lány. Állítása szerint eredetileg el sem akart menni a gólyatáborba, de a kezdeti időszakban végül jól érezte magát. Elmondása szerint már az elején feltűnt neki a férfi, aki a gólyatáborban fotósként volt jelen, hogy túl közvetlenül, agresszíven viselkedik néhány lánnyal. Szerinte például eredetileg nem őt, hanem az egyik barátnőjét nézhette ki magának, de mivel hozzá nem sikerült közel férkőznie, így az első adandó alkalommal rátámadt. A sértett nem emlékszik pontosan mindenre, valószínűleg az erőszak során elveszthette emlékezetét, a focipálya végén ébredt, borzalmas, sokkos állapotban. 

iStock_000065546807_Medium

A megerőszakolt diáklány őszintén beszélt az őt ért brutális támadásról a hvg.hu-nak adott interjújában. Kevés nála erősebb ember van, aki ekkora erővel képes kezelni a vele történteket. Az interjúban a következőket mesélte az egész életét megváltoztató estéről: “Azt a csoporttársamat kerestem, akivel egész este együtt voltunk, azt hittem, kiment a mosdóba. Utólag kiderült, hogy végig benn volt, csak a zsúfoltságban nem láttam. Kifelé menet találkoztam ezzel a fotóssal, de erre már nem emlékszem pontosan. Amikor magamhoz tértem, azt sem tudtam, a tábor melyik részén vagyok. Van ott egy focipálya, a végében összehordott gallyakon feküdtem. Teljesen még nem voltam magamnál, aztán kezdtem látni a csillagokat. Először azt hittem, álmodok. A fojtogatás miatti oxigénhiánytól elég zavaros minden, de aztán eszméltem. Hogy itt most már észhez kell térni.”

A sértett lány nem hibáztatja sem a szervezőket, sem a HÖK-ös csapatot. Igyekszik túltenni magát az eseten, és normális életet élni. Példája rengeteg fórumot indított el, ahol sorra derültek ki gólyatáborban megtörtént hasonló esetek, elhallgatott történetek. 

K. S. Szilárd a szerdai tárgyaláson 7 és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott.

Több ember ellen is fegyelmi eljárást indított az ELTE a gólyatáborban történt nemi erőszak miatt, mivel úgy tűnik, a szervező hallgatói önkormányzat nem végezte jól a munkáját. A tettes ugyanis nem csak fotós volt a rendezvényen, de szervezőként is fel volt tüntetve, korábban pedig már ítélték el nemi erőszak vádjával. Olvass tovább!

gólyatábor

Hozzászólások