Így fogunk ételt rendelni a jövőben?

A világ első tudatalatti menüje

2014/12/08

A sci-fi filmek már évtizedekkel előre vetítettek olyan technikai vívmányokat, amiket egyelőre el sem tudunk képzelni. Amivel viszont most a Pizza Hut rukkolt elő, az minden eddigi képzeletünket képes felülmúlni. Gondolták volna, hogy nem is olyan sokára a tudatalattinkkal is fogunk tudni pizzát rendelni? 

Ez a bizonyos étteremlánc egy olyan interaktív rendelés felvételi rendszert fog bevezetni, ami a vendégek szemmozgása alapján határozza meg, ki milyen feltétet kér a pizzájára.

Ezt az automata rendelésfelvételi rendszert, a jövő étkezéseként harangozták be, mely a cég szerint a világ első tudatalatti menüje, amivel újraértelmezhetik az étterem látogatási szokásokat.

A svéd Tobii Technologies hozta létre ezt a vásárlók retinája alapján kalibrálható módszert, mely követi a szemek mozgását és egy algoritmus alapján javaslatot tesz a rendelésre.

Ez a rendelés négy folyamatból áll: a program először megkéri a vendéget, hogy véletlenszerű sorrendben nézzen rá négy különböző karikára és ezzel a vendég retinájához kalibrálja magát, hogy minél gördülékenyebben menjen a rendelés. Ezt követően a szoftver a logó mozgatásával és méretének változtatásával meghatározza, mit néz a vendég. Az utolsó lépésben a kijelzőn látható 20 feltét 3 másodpercig történő áttekintése közben megállapítja, hogy a rendelő mire figyel leginkább, az algoritmus pedig beazonostíja a tökéletes pizzát.

Sok ellenszenvet vált ki ez az elsőre jónak tűnő rendszer, sokak szerint a retina leolvasásával nem csak rendelni fogunk tudni, de egyéb információkat is meg fognak tudni rólunk egyes szervek, melyek személyiségi jogainkat is sérteni fogják.

A szem mozgásával kapcsolatos kutatások lehetővé teszik, hogy mára már értelmezni tudják az emberi érzelmeket is, vagy képesek diagnosztizálni azokat a betegségeket, melyek a retinából kiolvashatók. Vajon mit látnánk, ha egy időgép segítségével 50 évvel előreszaladnánk a jövőben? Tudni akarjuk egyáltalán mi minden vár még ránk?

 

(forrás:Idők Jelei)

Hozzászólások