Így halt meg Zámbó Jimmy!

Az akkori rendőrkapitány elmondta álláspontját

2015/02/17

Zámbó Jimmy halálával kapcsolatos feltevésekre határozott, egyértelmű válaszokat adott Vágó Imréné, az egykori rendőrkapitány.

Mintegy másfél évtized távlatából is rendkívül izgatják a közvéleményt Zámbó Jimmy halálának körülményei, sokat úgy gondolják: nem minden úgy történt, ahogy a hivatalos jelentésekben szerepel. Az akkori rendőrkapitány, Vágó Imréné néhány héttel ezelőtt tett nyilatkozata is nyitott kérdéseket hagyott maga után, ám mivel a volt rendőr az interjú után külföldre utazott, most nyílt lehetőség arra, hogy válaszoljon a sokakat érdeklő kérdésekre. A Kiskegyed exkluzív anyagában sok mindent tisztázott.

Voltak, akik idegent, illetve az énekes nevelt fiát látták sietve távozni a helyszínről. Hulé Éva – Zámbó Jimmy halálakor a helyszínen tartózkodó családi ismerős, aki nemrégiben elhunyt – szerint pedig dulakodás volt az énekes és felesége között. Vágó Imréné szerint azonban ezekről a feltételezésekről semmilyen rendőrségi jelentésben nem szerepelnek információk.

Jimmy 2

Sokan azt feltételezték, hogy a hatóság félre akarta vezetni a közvéleményt. Hiszen a hivatalos álláspont alapján Jimmy halálát kitárazott Beretta okozta, ám a fegyvereket ismerők szerint azzal nem lehet lőni.

Nem tudom, mennyire ismerik a maroklőfegyvereket az állítás megfogalmazói, de amennyiben a fegyver kitárazott ugyan, de a töltényűrben a tárazást követően fegyverkezelési, ürítési hiba miatt lőszer marad, és a fegyver nincs „fesztelenítve”, akkor a lövés bekövetkezhet. Mint az a 2001-ben megjelent könyvemben, A  negyedik lövés című kötetben is szerepel, az eljárás befejezéséről szóló határozat idézett megállapítása szerint: A balesetet az okozta, hogy Zámbó Imre figyelmen kívül hagyta a maroklőfegyver kezelésére vonatkozó szabályokat. Az önvédelmi pisztoly ürítésekor ugyan kivette a tárat, azonban a tőle elvárható módon nem győződött meg arról, hogy maradt e lőszer a töltényűrben, majd azt a fejéhez emelte és elsütötte. A baleset bekövetkeztében szerepet játszott néhai egész éjszakai ébrenléte, valamint közepes fokú alkoholos befolyásoltsága” – jelentette ki a Kiskegyednek az egykori rendőrkapitány.

Hozzászólások