Így készül a legjobb sajttorta!

Napjaink egyik legnépszerűbb süteménye gyorsan és egyszerűen

2016/05/05

A sajttorta hála istennek egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon is, így a legtöbb cukrászdában már lehet kapni. De akár otthon is elkészíthető!

A sajttorta és szerénységem kapcsolata közel tíz évvel ezelőttre datálható, mikor egy holland rokonlátogatás során keresztanyám elvitt egy rotterdami cukrászdába. Akkor kóstoltam meg életemben először, és egyből be is lopta magát a szívembe. Sajnos akkoriban itthon még nem volt valami elterjedt dolog, így hosszú éveket kellett várnom, mire megint fogyaszthattam.

Szerencsére azóta a magyar konyhákba is becsempészte magát, így akár már ti is elkészíthetitek!

sajttorta2

Hozzávalók

Elkészítés

  1. A kekszet durvára daráljuk, vagy összezúzzuk. A vajat felolvasztjuk, majd összekeverjük az összezúzott keksszel. Egy 24 cm átmérőjű tortaformába tesszük, és egyenletesen eloszlatjuk. 160 fokos előmelegített sütőben 10 percig sütjük.
  2. A sajtkrémet a cukorral robotgép segítségével összedolgozzuk. A sajtot a liszttel, a tejföllel és a félbevágott vaníliarúd kikapart belsejével tovább keverjük. Belereszeljük a citromok héját, majd a tojásokat is a masszába tesszük. Jól összedolgozzuk, szinte habosra keverjük. A masszát ráöntjük a kihűlt kekszre, és 50 perc alatt megsütjük a tortát. Amikor kihűlt pár órára vagy akár egy éjszakára tegyük hűtőbe.
  3. Tálaláskor a formából kivesszük, és a tetejére tesszük a málnát, ami lehet friss és mélyhűtött is. Mélyhűtött esetén a levétől csepegtessük le. A leírás szerint elkészített tortazselét ráöntjük. Azért várjuk meg, amíg a zselé megdermed.

Jó étvágyat!

Hozzászólások