Illés Fanni és a berki őszinte kapcsolata

Kitartó sportoló és gyönyörű szépségkirálynő

2015/03/02

Az eredményes paralimpikon egy igazi amazon. Hazai büszkeségünk, lllés Fanni interjújában arról is mesélt, milyen volt a berki, amikor együtt küzdöttek meg a sikerért.

Berki Krisztián megtisztelve érezte magát, amiért Illés Fanni róla is beszámolt a szombaton megjelent interjújában. Közösségi oldalán így szólt a lányhoz több százezres tábora előtt: „…több mint megtisztelő hatalmas ölelés szeretlek”

Az úszónő többször is együtt forgatott a berkivel, aki megosztó személyisége miatt keltette fel az érdeklődését, ugyanis úgy véli, a fogyatékkal élő embereket is így ítélik meg, vagyis rengetegen szeretik őket, de ugyanakkor sokakban ellenérzést váltanak ki.

berki_illesfanni3„A másik ok, amiért neki írtam, az az, hogy nagyon szereti a kihívásokat, így én kihívtam egy versenyre. Szimpatikus volt az, ahogy bánt velem, pedig biztos voltam benne, ő is ugyanannyira izgul, mint én, ennek ellenére nem mutatta jelét. Teljes természetességgel viselkedett velem. Egyáltalán nem zavarta, hogy nincsenek lábaim, sőt, állandóan beszólt valami vicceset, és szinte ugyanúgy bánt velem mint a családom – mesélte Fanni a motivator.ma oldalán. Mikor versenyeztünk a medencében, akkor mondtam neki, hogy én nem szeretnék semmilyen segédeszközt viselni, amivel gyorsabb lennék, tehát versenyezzünk azzal, amink van. Ő nem tud olyan jól úszni, mint én, viszont neki vannak lábai, egyszóval a verseny így volt fair.  Úgy tekintett rám, mint ahogyan mindenkinek kéne a rokikra, teljes értékű emberként. A versenyben alul maradtam, amit nem bántam, hiszen így Krisztián ígéretet tett, ha ő nyer, akkor egy napig kipróbálja milyen is kerekesszékben ülni. A szavát tartotta, egy napig jött mellettem székkel, és folyamatosan faggatott a mindennapi életemről. Kíváncsi volt mindenre, hogy hogyan oldom meg az esetleges akadályokat, segítenek-e az emberek, hogyan viszonyulnak hozzám.”

Krisztián betartotta ígéretét, és Fannival töltött egy napot, aki számára felejthetetlen volt az, amit a végén mondott a berki: „Tudod Fanni, az a baj az emberekkel, hogy elfelejtik, bármelyik pillanat alkalmas lehet arra, hogy ők is ilyen helyzetbe kerüljenek. Bárkinek születhet gyermeke így, vagy bárkivel történhet baleset.” – eredményes sportolónk szerint nagyon kevés az olyan ember, mint a berki, de neki hatalmas köszönet jár azért, ahogy a kivételek közé tartozik.

Ezután a Balatont is átúszták közös erővel, ahol kölcsönösen támogatták egymást abban, hogy ne adják fel idő előtt a küzdelmet. A mai napig tartó barátságukat többek közt annak az 5,2 km-nek, és a több mint 3 és fél órának köszönhetik.

Ha a Fanni nincs mellettem, akkor feladom. Ez lett volna az első sport vagy megmérettetés, aminél feladom. Kiszállok valamelyik hajóra és visszavitetem magam. Bennem volt az, hogyha a Fanni lábak nélkül, három ujjal csinálja ezt az egészet és ott van mellettem és bátorít, akkor ez tényleg fontos. Nem tehetem meg vele sem, hogy feladom.

Berki2

„Tudod, nem akartam szerepelni a tévében. Attól féltem, nevetség tárgya leszek, mindemellett az is bennem volt, hogy a műsort rengetegen nézik, ami jó reklám lehet nekünk, fogyatékkal élőknek. Bevállaltam és egyáltalán nem bántam meg. Motiválni szerettem volna ezzel az egésszel az olyan rokikat, akik otthon ülnek bezárkózva a négy fal között és nem mernek az utcára menni.  Ha én mertem írni a Berkinek, és bevállaltam mindezt, akkor talán ők is lesznek annyira bátrak, hogy nyissanak a világ felé” – zárta le gondolatait Fanni.

A teljes interjút itt olvashatod el!

Hozzászólások