Ilyen cuki Justin Timberlake kisfia

Nem tudunk betelni vele!

2015/05/31

A népszerű énekes és felesége, Jessica Biel a zenész születésnapját tudatta a nagyvilággal, hogy felesége állapotos. Az akkor már igencsak gömbölyű pocakkal megáldott színésznő azóta világra hozta kisfiúkat, és röviddel a szülés után megmutatta őt a nagyvilágnak. Most pedig a híres anyukát kapták lencsevégre, milyen jól néz ki két hónappal a szülés után.

Egy héttel a szülés után megismerhette a világ személyesen is Silas Randall Timberlake-et, Justin Timberlake és Jessica Biel első közös gyermekét. A kis Silas fáradtan pislog a kamerába, míg anyukája sugárzó boldogsággal készíti el az első olyan selfie-t, amit megosztott a rajongókkal. Ez a kisfiú már most óriási ismertségre tett szert.

justin timberlake biel

A zenész-színész apuka és a színésznő anyuka tökéletes páros, ennél jobb géneket nem is örökölhetett volna a kis csöppség. Kíváncsian várjuk, vajon kire fog jobban hasonlítani Randall, és követi-e szüleit a színészi pályán, vagy inkább a zenélést választja majd hivatásának. Persze az is elképzelhető, hogy egészen más területen szeretne majd jeleskedni. Sok sztárcsemete akar kitörni a szülei árnyékából, hogy megvalósítsa önmagát és bebizonyítsa a világnak, nem egyszerűen egy szerencsés trónörökös, hanem ő maga is igazi tehetség.

Justin Timberlake felesége világ életében a sport megszállottja volt, rendszeresen edzett és szigorú diétát tartott. Két hónappal a szülés után bomba formában van, mintha nem is most adott volna életet első gyermekének. Valószínűleg nem sietett vissza az edzőterembe, de az biztos, hogy a színésznő most is nagyon odafigyel arra, hogy mit eszik. Emellett a kis Silas is rengeteg idejét és energiáját leköti, így érthető, hogy apránként sikerül megszabadulni a felszaladt plusz kilóktól. A képet megnézheted itt.

A sztárpár egyelőre visszavonultan él, még csak ezen az egy képen mutatták meg a kis trónörököst, de minket azonnal levett a lábunkról! Reméljük minél hamarabb még több fotót láthatunk az édes kis csöppségről.

Hozzászólások