Interjú egy gyilkossal

''Fogsz egy embert a kezénél meg a lábánál, csöpög belőle a vér...''

2016/09/06

Golyó ebben az írásában egy gyilkossal beszélgetett: hogy történt az eset, milyen érzés embert ölni, és lehet-e normális életet élni egy gyilkosság után.

A most következő beszélgetés egy igen érzékeny témát érint. Egy gyilkossal beszélgettem, aki előre megfontolt szándékkal megölt valakit. Kíváncsi voltam az életére, a gyilkosság előttire és a mostanira. A nevét természetesen nem hozzuk nyilvánosságra és fényképet sem töltünk fel róla, nem célom rontani a mostani helyzetén!

Tudom, hogy megöltél valakit, mégsem ennek a részleteivel akarom kezdeni a beszélgetést. Hogyan éltél, mit csináltál a gyilkosság előtt?

BV: Iskolába jártam és dolgoztam. Elvégeztem egy vendéglátóiparit, el is helyezkedtem benne. Egy-két stiklim volt azért, de dolgoztam, edzettem, teljesen normális életet éltem.

Tehát egy átlagos, normális életből egyszer csak belekeveredsz egy gyilkosságba? Hogy történt?

BV: Ez egy folyamat volt. Pénzügyi részről indult. Elszámolási vita alakult ki köztünk, ami egyre mélyebbre csúszott.

Hirtelen felindulásból történt?

BV: Nem, megterveztem. Úgy éreztem, hogy ez egy jó megoldás lesz, hogy ha előbb lépek. Teljesen módszeresen, percről percre, lépésről lépésre gondoltam át és dolgoztam ki a gyilkosságot. Meghoztam a döntést, hogy meg kell halnia. Nem volt bennem kérdés, hogy megtegyem-e. Már csak az volt a kérdés, hogyan.

A fő szempontom a hatékonyság kérdése volt. Nem akartam nekiállni egy vascsővel agyonverni szemtanúk előtt, szóval ezen kellett gondolkodnom. Gyorsan megcsinálni egy olyan területen, ahol senki nem lát. Ez az áldozat házának a kertje volt, ott volt a garázs. Kerestem a lehetőségeket. Utcán megállítani nem tudtam – kihúzva, aztán sorra a többi is. Ez maradt a legjobb helyszínnek. Kifigyeltem a fickót, megálltam a házától kicsit távolabb, néztem a szokásait. Nem kellett sokszor odamennem, 2-3 alkalom után már meg is volt a napi rutinja. Kijött reggel, hajnalban a kapun, kiállt a kocsival, bezárta a kaput. Minden reggel egy bizonyos időpontban. Akkor már tudtam, hogy ez lesz a megoldás. Eggyel nem számoltam: a kukásautóval, majdnem meg is láttak. Szerencsére elkerültük egymást.  Szóval megvolt az alapötlet. Reggel, mikor megy hátra a garázshoz a kocsiért. Amikor ez megvolt, jött a másik kérdés: mivel? Fegyvert kellett szereznem .Úgy gondoltam, az a leghatékonyabb a gyilkosságra.

Nehéz volt beszerezni?

BV: Annyira nem, két emberen keresztül meg is vettem egy 22-es, hangtompítós pisztolyt. Ki kellett próbálni előtte, milyet üt, milyen hangja van. Hat mm-es volt, a vasajtót is átütötte. Már csak egy ember kellett, mert azt találtam ki, hogy elhozzuk a kocsiját is és minden bizonyítékot eltüntetünk. Nem akartam a holttestet otthagyni.

Volt egy srác, akkor jött ki nemrég a börtönből. Megkérdeztem és belement, természetesen fizettem is neki érte. Megbeszéltük, hogy én megölöm az embert, ő bejön, betesszük a kocsiba a holttestet és elvisszük. Én eltüntetem a vért, utána felvesz a sarkon. Ha eltüntetjük a holttestet, gondoltam, akkor nem is dől meg a történet. Az áldozatnak volt a felesége mellett egy barátnője, így el is tudott tűnni, nem gondolnak egyből a gyilkosságra. Félig-meddig hihető lett volna, hogy eltűnt.

pisztoly2

Amikor eljött a gyilkosság napja izgultál? Volt benned félelem?

BV: Persze, izgultam, hogy mi lesz, de csak akkor szembesültem vele igazán, amikor elbújtam a garázsnál. Hallottam, hogy nyitja a kaput. Tudtam, hogy eljött az idő, és hogy baszd meg, mit csinálok… Másodpercek alatt felsoroltam magamnak az érveket, hogy megéri-e, de végül döntöttem. Köcsög volt velem, meg kellett halnia.

Odaért a garázshoz. Előléptem és lőttem. Félig oldalt volt, amikor eltaláltam, 3 méterre lehetett. Belemet a golyó, de nem halt meg. Felém fordult és elindult felém. Hátra kellett lépnem egyet. Akkor fejbe lőttem. Kiment belőle minden erő és összeesett. Azonnal meghalt.

Mit éreztél?

BV: Akkor ott nem éreztem semmit. Minden érzést kizártam, nem volt idő ezzel foglalkozni. Jönnie kellett a következő lépéseknek, azonnal. Telefonáltam a társamnak, hogy jöhet a kocsiért, addig mentem vízért, hogy eltüntessem a kőröl a vérfoltokat. Beért a srác és a hullát beraktuk a csomagtartóba.

A társad nem volt lefagyva, hogy mégis mibe csöppent? Azért ez elmondva és ott látni egy hullát nem teljesen ugyanaz…

BV: Biztos félt, csak nem mutatta ki. Rádobtam egy pokrócot és beraktuk a kocsiba. A felesége bent aludt, de szerencsénk volt, mert a kukásautó akkor ment el arrafelé és zajt csapott az is. Senki nem hallott semmit. Kiment a társam a kocsival, leöntöttem gyorsan a betont. A friss vér lefolyt a földre és azonnal el is tűnt. Becsuktam a kaput és elmentem a találkozási pontra, ahol a srác felvett. Előre ki volt ásva a gödör, onnan kb. 5 kilométerre. Ketten ástuk ki. 

Amikor beültem a kocsiba az ölemben volt a hátizsák, benne a fegyver. Akkora elszántság volt bennem, hogy ha megállít a rendőr, halál cink, de muszáj megölni őt is, mert mi van, ha benéz hátra, akkor rögtön lebukunk. Félig letakarva egy holttest, azonnal végünk. A társam se mondott egy szót se és én sem. Szerencsére nem állított meg senki. Gyorsan beértünk az erdőbe. Ott már kezdett leesni a tantusz, hogy fuuu baszd meg, mit csináltunk…. Kerültük egymás tekintetét, de siettünk is, nem volt időnk semmi mással foglalkozni.

Megérkeztetek, kivettétek a holttestet. Milyen érzés volt beledobni a gödörbe?

BV: Furcsa. Fogsz egy embert a kezénél meg a lábánál, csöpög belőle a vér. De addigra már muszáj volt. Gyorsan bedobtuk. A filmekben ha valakit bedobnak egy gödörbe az precízen ott fekszik. Na ez a valóságban nem így nézett ki. Először is kicsi volt a gödör, kilógtak belőle részei. És akkor egyikünknek sem volt kedve hozzányúlni. Rádobtunk egy-két pokrócot meg betemettük földdel.

A stukkert is bedobtad?

BV: Nem, de ez nagy hülyeség volt, majd elmondom azt is. Betemettük a gödröt, de nagyon siettünk, nehogy meglásson valaki. Ráhúztuk az avart és eljöttünk. Megbeszéltük, hogy a kocsit lerakjuk egy lakótelepen, amit a társam 1-2 nap alatt elvitet autótolvajokkal és szétszedik az alkatrészeit. A fegyvert is elvitte, hogy majd azt is eladja. Kicsit kapzsi volt…

Kettőnknek az volt az alibije, hogy autópiacon voltunk kocsikat nézni, amit meg is tettünk a gyilkosság után azonnal. Kimentünk, körbenéztünk és tipli. Vártuk, hogy mi fog történni. Mint utólag kiderült a rendőrségi jelentésekből eltűnési ügyben létrehoztak két csoportot. Az első a család, a második a haragosi kör. Abba beletartoztunk mi is. Mivel gőzük nem volt, mi lehet a sztori, úgy döntöttek, hogy ezt a két kört berendelik hazugságvizsgálatra, hátha akkor valami kiderül. Én meg nem tudtam, hogy van olyan lehetőség, hogy nem vállalom, meg is buktam. Annyit mondtak előtte, hogy egy utolsó vallomás és le lesz zárva az ügy. Bementem és ott szembesültem vele, mi fog történni. Próbáltam mindent: légzésvisszatartás, minden, de amikor kiment a pszichológus bejött egy nyomozó, és közölték, hogy megbuktam. Ott vallomást is tettem, hátha enyhítő körülmény lesz, de sem a holttest helyét, sem a társam nevét nem mondtam meg és a fegyverről sem beszéltem. Azt mondtam ezekre már nem emlékszem. A társam is megbukott a hazugságvizsgálón. Azonnal ki is vitte a nyomozókat, és megmutatta, hol a holttest. A fegyver is meg lett. Szépen összerakták a képet.

hulla2

A gyilkosság után volt álmatlan éjszakád?

BV: Az nem, de sokszor álmodtam vele… Nem halt meg, kiásta magát, ilyenek. Amíg meg nem találták ilyeneket álmodtam.

Édesanyád mit szolt hozzá? Gondolom sokkolta az eset.

BV: Persze, őrjöngött. Kimentek hozzá a nyomozók hat rendőrkocsival. Doszpot vette át az ügyet, ő is ment ki. Anyám addig csak a Kékfényben látta, aztán egyszer csak ott állt a nappaliban… 

Beraktak az előállítóba. Akkor már tudtam, hogy itt a vége. 8-10 évre számítottam, hogy annyit kell börtönben töltenem. Letartóztatás után már nem vagy a magad ura, ez le is forrázott. Aztán a Tolnai utcában beraktak egy zárkába. Körbenéztem, és arra gondoltam, hogy ez nagyon hosszú lesz…

Megbántad?

BV: Még kint.

Mikor volt  a tárgyalás?

BV: Másfél évre rá. Addig reménykedik az ember, hogy 8 év lesz. Végül 17 évet kaptam első fokon. Sokkolt az ítélet. Megpróbáltam méltósággal viselni, de bent azt éreztem, hogy vége mindennek.

Akkor is megbántad volna, ha nem vonnak érte felelősségre?

BV: Igen! Már a börtön előtt is megbántam amit tettem, és nem azért bánom, mert felelősségre vontak. Összesen 12 év 9 hónapot ültem. Az olvasásba és a tanulásba menekültem. Bent leérettségiztem, szakmát tanultam, most burkoló vagyok. A középfokú angol nyelvvizsgát is letettem. Három éve szabadultam. Nagyon furcsa volt kijönni. Minden megváltozott. Furcsa volt, hogy nem mondja meg senki, mit csináljak. Van egy gyerekkori barátom, aki felajánlotta, hogy dolgozzak a közértjében a szabadulás után. Így is lett, és ez nagyon megkönnyítette, hogy újra civil ember lehessek. Rengeteget beszélgettem az emberekkel, kapcsolatokat építettem. Mellette elkezdtem a burkolást. Elhívtak a barátaim egy előadásra, ahol a börtönéletről kérdeztek. Elmentem, nem is sokkal a szabadulásom után. Ott szembesültem vele, hogy ott voltak a nézőtéren azok a tanárok, akik bent tanítottak. Odajöttek, beszélgettünk, és valaki felvetette, hogy jelentkezhetnék egy felsőoktatásba. Sikeresen le is raktam az emelt szintű érettségit és felvételt nyertem az egyetemre. Most harmadéves vagyok. Rengeteg tervem és célom van…

Mindenki ítélkezzen belátása szerint.

Hozzászólások