Itt az első fotó Ördög Nóra kisfiáról

Nem szégyenlősködött a műsorvezető

2014/08/07

Éppúgy, ahogy Ördög Nóra és Nánási Pál első közös gyermekénél, a második babánál is sikerült egy kis időt nyernie a sztárpárnak. 4 nappal később tudták meg a lapok az ifjú trónörökös, Vencel érkezését, de ezt követően a fotós apuka már közzé is tette a pici első képét, melyen Nóra kendőzetlenül mutatja a mellét szoptatás közben.

Határtalan az öröm az Ördög-Nánási családban, hiszen augusztus 3-án, mindössze három nappal a kiírt dátum után megszületett a házaspár második gyermeke, Vencel.

Az első baba, Mici érkezésekor is ugyanaz volt a menetrend, mint most. A boldog család már otthon örült a picinek, amikor az egyik napilap megneszelte, hogy megérkezett a trónörökös. A sztárfotós, Nánási Pál nem sokkal később közzé is tett egy fotót, melyen a kis Vencelt éppen szoptatja anyukája.

Ördög Nóra a blogján írta le érzéseit:

Vencel megfogant, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. 9 hónapig úgy növekedett a szívem alatt, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, és augusztus 3-án, három nappal elvétve csak a kiírt dátumot, pár óra leforgása alatt úgy jött a világra, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Pedig ez az egész történet számunkra sokkal több, mint természetes… Lenyűgöző, bámulatos, hihetetlen és most még kicsit felfoghatatlan! Kétgyermekes – plusz egy vizsla :) – család lettünk! Vencel, aki látszólag a világ minden bölcsességével a tekintetében vizsgálgat bennünket, mi pedig olvadozó pillantásokkal őt, magas, hajas és piszkosul jóképű. :) Az életünkben most elkezdődik az összecsiszolódás békés és nyugodt időszaka, amely a zökkenőivel együtt is valóban a világ legtermészetesebb dolga. És a legcsodálatosabb is egyben! Nóri

Az első intim fotó megtekinthető ITT

Hozzászólások