Itt van az első fotó Czippán Anettről és a kisbabájáról

Íme az első fotó

2017/11/23

Mint arról mi is beszámoltunk Czippán Anett november 21.-én adott életet második kisfiának, Somának. A műsorvezető ma posztolt először gyermekéről.

Czippán Anett alig három hete búcsúzott el a televíziózástól, azért, hogy innentől csak kisfiával Somával foglalkozhasson. Nos, a baba november 21.-én hétfőn világra is jött, Anett másnap pedig boldogan mesélt telefonon a szülésről:

“Nagyon jól vagyunk, minden sínen van. Birkózunk a szoptatással, de úgy tűnik, hogy menni fog, nem adom fel. Azt látni, hogy az apukája sír a boldogságtól, nagyon felemelő. Már a pocakban éreztem, hogy vasgyúró gyerek. Amikor megszületett, akkor néztük, hogy milyen nagy, 3950 grammal született. Nagyon örülünk neki, hogy egy ilyen kis tündéri baba érkezett hozzánk. Arra nem jöttünk még rá, hogy kire hasonlít, az majd kiderül – mesélte Anett a Fem3 Cafénak.” (via)

Ma pedig az újdonsült anyuka végre posztolta is az első képet a szülés után:

 

Megérkeztem! Anyukám pedig mostantól az én kislábamat is szeretgetheti! Ami számára hatalmas boldogság!😃

Czippán Anett (@czippananett) által megosztott bejegyzés,

Hozzászólások