Karai Kristóf a dobogó második helyén

A fiatal quados kiemelkedően teljesített elit kategóriában

2015/04/15

A hétvégén került megrendezésre a csehországi Mohelnice-ben a CrossracingCup első versenye. Karai Kristóf számára azért is volt sorsdöntő ez a verseny az eddigiekhez képest, mert az idei szezont kategória- és motorváltással indította. Az eddigi 250 cm3 motort egy 450 cm3-re cserélte, amivel már az elitkategóriában állt a rajthoz.

Kristóf már a tavalyi évben is versenyzett Csehországban, viszont most egy számára ismeretlen, technikás pálya várta a fiatal quadost – nagyobb ugrókkal, merészebb kanyarokkal. A pályabejárást követően szembesült azzal, hogy minden tudását és tapasztalatát összeszedve kell a rajthoz állnia, ha a dobogó a cél, már pedig Kristóf minden versenyén az élre törekszik.

20150412_125816

A szabadedzés a várthoz képest jól sikerült, hiszen néhány kör megtétele után Kristóf szinte játszi könnyedséggel teljesítette az előtte lévő akadályokat, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az időmérő edzésen a harmadik legjobb időt futotta a felnőttek között, akik szinte el sem akarták hinni, hogy Kristóf csupán 13 éves, és ezáltal a legfiatalabb versenyző a mezőnyben. Többen csodálkozva figyelték, hogy olyan ugrókon kerekedik felül, amiket sokan be sem vállalnak, hiszen a pálya természeténél fogva elég nehezen teljesíthetőek. Borzolta is édesapja idegeit merészségével.

20150412_154657

Sajnos sem az első, sem pedig a második futam rajtja nem sikerült túl jól, ami nagy valószínűséggel a Kristófra nehezedő stressznek tudható be, hiszen életében először rajtolt ilyen erős és népes mezőnyben. A kezdeti nehézségek ellenére, az első futamban a mezőnyön átverekedve sikerült megszereznie a futam ötödik helyét, mely a kategóriában a másodiknak felelt meg.

A második futamon még nagyobb lelkesedéssel állt Kristóf a rajtrácsra, ám sajnos motorja lefulladt a startot követően. Gyors reakciójának köszönhetően azonban hamar üldözőbe vette a motorozókat. A rengeteg gyakorlás és tapasztalatszerzés nem volt hiábavaló, hiszen hamar maga mögé utasította az addig előtte versenyzőket. Volt, hogy az ugró tetején „száguldott” át a hárman egymás mellett motorozó ellenfelein, máskor a kanyarokban előzve, minden tudását beleadva – ezzel édesapjának is nem kis izgalmakat okozva – sikerült a futam negyedik helyezését megszereznie, így összességében kategóriája előkelő második helyén végzett.

20150412_165313

Kristóf sűrű programnak néz elébe, ami az idei szezont illeti, hiszen alig ért haza a cseh bajnokságról, már készül a hétvégén megrendezendő szlovák bajnokság első futamára. Kíváncsian várjuk a számára szinte már hazai terepnek mondható, vasárnapi versenyt, bár itt is egy számára teljesen új pályán kell bizonyítania rátermettségét.

Hozzászólások