Karai Kristóf előtt nincs akadály

Alig 12 éves, mégis komoly quad versenyzői múlt áll Karai Kristóf mögött.

2014/04/27

A fiatal quados igazi őstehetségnek számít, hiszen amióta versenyez, szinte mindig dobogós helyezést ér el. Még akkor is, ha a sajátjához képest kétszer akkora teljesítményű járgányokkal kell összemérnie erejét.

Kristóf hétköznapjai alig különböznek kortársaiétól. Albertirsán él szüleivel, iskolába jár, jól tanul; hétvégén azonban nem a barátaival játszik, hanem édesapjával – aki egyben az edzője is – quadra pattan, és árkon bokron át száguldozik, hogy a következő versenyen is remekül teljesítsen.

karai_kristofNégy éves voltam, amikor először láttam quadot, és rögtön megtetszett. Apukámnak köszönhetően kipróbálhattam, és olyannyira beleszerettem, hogy már akkor megpecsételődött a sorsom. Pár évig csak kedvtelésből quadoztam, de hét évesen már versenyeken is elindultam. Legnagyobb örömömre már az első megmérettetésektől kezdve legtöbbször dobogós helyen sikerült végeznem” – meséli Kristóf.

A fiatal tehetség édesapja, Karai József mérhetetlenül büszke a fiára, éppen ezért minden pillanatban arra koncentrál, hogy Kristóf kiegyensúlyozott gyermek és kiváló versenyző legyen.

A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy megtaláljam az arany középutat az aggódó szülő és a maximalista edző énem között. Mostanra talán letisztult ez a probléma úgy, hogy feleségem aggódik, ezért inkább nem jár túl gyakran a versenyekre, nekem pedig kitölthetik a gondolataimat az edzések, a versenyek és a technikai dolgok” – mondja viccesen Karai József. – „Nem szeretem másra bízni a quad gondozását, mert akkor vagyok nyugodt, ha az utolsó csavar meghúzásáig mindent én csinálok, hiszen a fiam biztonságáról van szó, ebben a cseppet sem veszélytelen sportban. Szerencsére Kristóf remekül érzi a határokat; pontosan tudja, mikor kell a biztonságot választani, illetve mikor lehet kockáztatni, még gyorsabban menni, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa

Quad cross versenyeket hazánkban jelenleg nem rendeznek, ezért Kristóf elsősorban Szlovákiába, Csehországba, Romániába jár bajnokságokra. A kora miatt Európa bajnokságon nem indulhat, így az adott ország versenyein száll ringbe. Tavaly megszerezte a szlovák bajnoki címet, így idén is legalább ez a cél. A 14. életév betöltése után azonban már az EB-n szeretne indulni.

Remekül haladunk, minden eredmény ezt támasztja alá. Az előző szezonban Kristóf olyan futamon is indult, ahol 450-500 köbcentis quadok között versenyzett a maga 250 köbcentijével, mégis bronzérmes lett. Mostantól a Hell csapatát erősítjük, illetve a RC Média Menedzsment támogatását élvezzük, ezért úgy gondolom, Kristófot semmi sem állíthatja meg” – teszi hozzá a büszke édesapa.

Hozzászólások