Karai Kristóf a profi kategóriában is tarolt

Dobogós helyre juttatta csapatát a fiatal versenyző

2014/10/16

Bělá u Jevíčka-ban idén másodszor állt rajthoz Karai Kristóf, bár a megszokottól eltérően nem egyéni indulóként, hanem Marian Klič meghívásának eleget téve a Crossracing Cup csapatbajnoki évzáró fordulóján cseh csapattársai körében mérte össze tudását a profi kategória éllovasaival.

karaikristof8

A pálya ismerete és a megszokott kifogástalan állapota megkönnyítette Kristóf rajthoz állását, hiszen hiába a 8 éves versenytapasztalat, nagy izgalommal és kíváncsisággal várta a futamokat, hiszen a nevezés során derült ki számára, hogy a junior kategória helyett most a profi kategóriában versenyző, és olyan  kimagasló eredményeket elért cseh versenyzőkkel kell rajthoz állnia, mint  Marian Ktm Klíč vagy Vítek Báča.

karaikristof6

Maga az edzés is más volt a junior kategóriához képest, mivel itt harminc percen keresztül készíthették fel magukat a versenyzők a húsz perces futamokra. A három futamból álló versenyre a csapatokat sorsolás útján választották, Kristóf a csapat legerősebb tagjaként az A csapatba került.

Az első futamban tíz versenyző sorakozott fel a rajtrácsra, Kristófnak a nyolcadikként sikerült elrajtolnia, ám nem szegve lelkesedését a tapasztaltabb versenyzők rutinja, hosszas harcok és embert próbáló körök megtétele után, a második helyre küzdötte fel magát.

Tekintettel a hosszabb menetidőre, már az első futam után nagyon elfáradt Kristóf, ezért is volt szerencséje, hogy a második futamban a pálya széléről szurkolt a versenytársainak, figyelve az ő versenystílusukat.

A harmadik futamban a csapatok legjobbjai mérték össze tudásukat, ahol Kristóf ismét a nyolcadikként fordult el a rajtot követően, de a rossznak mondható rajt ellenére is az előkelő hatodik helyet szerezte meg a cseh versenyzők legjobbjai között, hozzásegítve csapatát a dobogós harmadik helyhez.

karaikristof5

A hétvége fáradalmait, és az izgalmakat leszámítva, nagyon tetszett Kristófnak ez a fajta küzdelem, hiszen ismét egy új helyzetben próbálhatta ki tudását. Az idei bajnokságok alatt rengeteg tapasztalatot, élményt, tudást szerezve, izgatottan készül Kristóf és édesapja a jövő évi szezonra, már remélhetően egy új és nagyobb kategóriás motor nyergében.

Hozzászólások