Kedden többórás napsütésre számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet 21-28 fok lesz

2014/10/15

Kedden változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel, legfeljebb délutántól északon, északnyugaton alakulhat ki néhol zápor. A délnyugati szél megélénkül, hétfőn helyenként, kedden többfelé meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 21 és 28 fok között alakul.

97432040

A Kárpát-medence időjárásában lényeges változás még nem valószínű, marad a nyáriasan meleg idő. Szárazföldünk középső és délkeleti részén anticiklon alakítja az időjárást. A magasnyomás területén a hajnalban képződő ködfoltok feloszlása után sokat süt a nap, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés. Ugyanakkor Észak- és Nyugat-Európa fölött több középpontú ciklonrendszer helyezkedik el, emiatt arrafelé többször erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan fordul elő eső, zápor, helyenként zivatar is előfordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk északi vidékén általában 2 és 10, középen 12 és 20 fok között változik. Továbbra is délen, délkeleten van a legmelegebb, errefelé a délutáni órákra 22 és 28 fok közé melegszik fel a levegő, sőt Szicíliában 30, 32 fokot is mérnek.

Hozzászólások