Készen állsz-e újra?

Sírig tart, vagy tovább

2016/01/19

Sokszor játszom a gondolattal, létezik-e sírig tartó szerelem. Van-e a világon olyan erős kapocs, ami összetarthat két embert, még ha egy kis időre el is sodorta őket egymástól az élet? Létezik-e megbánás és megbocsájtás, feltétel nélküli igaz szerelem? Lehet-e véletlen, hogy te vagy minden gondolatom újra és újra?

Veled az életem hatalmas kaland. Ha nem lennék nehéz eset, talán nem is kellenék. Ugyanolyan álomvilágban élünk mindketten, ugyanarra vágyunk. Nem megy együtt, de külön még annyira se. A szívemben megszólal a dal, a szürke minden árnyalatától mentesen, és csak azt akarom, szeress, szeress úgy, ahogy jó neked! Robbanó csatározásaink és a kibékülés édes ízét a lágy dallamú szerelmi vallomás minden egyes taktusát magában hordozza. Fájdalmas, könnyekkel teli pillanatok ezek, de finom is egyúttal, mert érezlek és éreztetsz. Robogunk előre, visz az utunk tovább, hagyom, hogy sodorjon az élet. Könnyedén felkap, mint egy tollpihét, én pedig ráfekszem és lebegek, mert érezni akarom a percet. Futok a fákról lehulló kavargó levelek mellett, a ruhámba belekap a szél, a lábam meztelen. Nem fázom, mert feléd igyekszem, mindig egy kicsit közelebb. Magadhoz ölelsz, érzem a szorítást, nem engedsz el, tudom, hogy kellek. Záporoznak felém szerelmed szavai, anélkül, hogy bármit is mondanál, csak szemedbe nézek. Aztán csend. Újra mélységes csend.

szerelem (3)

Karcolja arcomat egy fájdalmas könny, mély barázdát hagyva hátra. Mikor kicsordul, szívem sziklaszilárd építménye ugyanúgy megremeg. Távol vagy, és mi elvett tőlem újabb téglát emel felém. Meglátom arcát, selymes bőrét, leomló szőke haját és dús ajkát. Kíméletlenül az arcomba tolakodik, pedig ki kérte és kit érdekel?! A kétség bennem hatalmas erővel robban, a harag, mit felé táplálok egyre erősebb. Újra látni és újra átélni mindazt, mi elszakított tőled…vajon bírom-e én ezt? Képes leszek-e újra hinni és bízni? Tudtam-e változni eléggé? Készen állsz-e arra, hogy ott folytassuk a kalandot, ahol abbahagytuk mi ketten, vagy még inkább egy lépéssel hátrébb, mégis sokkal előrébb, mint egykoron jártunk? És én vajon készen állok-e ugyanerre?

Itt vagy, mert itt kell lenned, itt vagy jó helyen. Hiányoztál. Sőt, hiányzol mindig. A veled jobb minden nélküled pillanatnál. Nem létezik más, nincs szebb, vagy jobb, vagy viccesebb. A te illatodra vágyom, te kellesz nekem, most, tegnap és holnapután. Eltelt egy év anélkül, hogy hozzám értél volna, de egy éjszaka sem, hogy ne rólad álmodoznék. És most, állok a kétségbeesés küszöbén, hogy újra a szemedbe kell néznem…és belül reszketek. Mi van, ha ismét el kell veszítselek? Mi van, ha nem tudom leküzdeni a saját félelmeimet, a tiédet meg pláne?! Akkor hány egy év kell még, hogy újra lássalak? És hány évig vagyok képes kitartani melletted, úgy, hogy közben nem vagy velem? Nem akarlak elveszíteni, képtelen vagyok rá. Szükségem van a bizonyosságra, amit csak te adhatsz meg nekem. Ráncos kezem a tiédet akarja fogni, ősz tincseim puha vállad hajlatát simogatni. Együtt akarok meredni a naplementébe. Együtt akarom a szemünket lecsukni.

Hozzászólások