Király Viktor és szerelme megszólaltak a lánykéréssel kapcsolatban

Az esküvő tervezésről is beszéltek

2019/05/28

Király Viktor és párja Virág Anita május 24.-én jelentették be közösségi oldalaikon, hogy eljegyezték egymást. Most interjút adtak a lánykéréssel kapcsolatban.

Király Viktor 2017 októberében az Instagramján jelentette be, hogy megismert egy nagyon különleges lányt, Virág Anitát. Pár nap múlva felkerült az első közös kép a közösségi oldalára, és a kapcsolatuk elég hamar komolyra is fordult. Már fél év után összeköltöztek, amin persze senki sem lepődött meg, hiszen az énekes azt nyilatkozta, hogy mindent megtalált barátnőjében, amit keresett.

Tavaly nyáron mindenki azt találgatta, az énekes mikor kéri meg a modell kezét. Nos, a várakozás május 24-én véget ért, ugyanis a pár Instagramon bejelentette az örömhírt: eljegyezték egymást! Sőt, most már az is egészen biztos, hogy Viktor nagyon romantikus férfi, hiszen végül nem máshol, mint a szerelem fővárosában, Rómában tette fel a nagy kérdést Anitának.


A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Virág Anita (@anita_virag) által megosztott bejegyzés,

„IGEN-IGEN-IGEN! Elmondhatatlanul büszke vagyok Ránk, hogy a menyasszonyod lettem, Te pedig a Vőlegényem. Ez az igazi szerelem, a legboldogabb vagyok. SZERETLEK” – írta Anita az Instájára a lánykérésről. Természetesen Viktor is posztolt az eljegyzésről, ami alá azt írta:„Mostmár a világ legboldogabb férfija vagyok!”

Most pedig azt is elárulták, hogyan is telt ez a bizonyos nap Rómában!

„Abban a pillanatban szinte fel sem fogtam, hogy mi történik, kellett vagy két nap, mire leesett a tantusz. Nem sejtettem, hogy megkéri a kezemet, de azt éreztem rajta, hogy valamin stresszel” – mesélte a Blikknek Anita. Vőlegénye pedig bevallotta, hogy hihetetlenül izgult, még jobban, mint akármelyik fellépése előtt.

„Anita folyton kérdezgette, mi bajom, én meg a munkámra fogtam a dolgot.Visszagondolva nagyon örülök, hogy az utazás másnapján feltettem a kérdést, és nem idegeskedtem végig az utat” – mondta Viktor, és azt is hozzátette, hogy már fél éve gondolkozott a lánykérésen. „Ő az igazi számomra, nagyon megértjük egymást.”

Bár az esküvő időpontját még nem tűzték ki, azért már elkezdték tervezgetni a Nagy Napot!„Egyelőre próbáljuk feldolgozni az információt, élvezzük a jegyességet, például azt, hogy menyasszonynak és vőlegénynek hívjuk egymást. Az esküvőről még nincs konkrét elképzelésünk, az én fejemben több verzió is él, de egy biztos: meghitt esküvőt szeretnénk, ahol a család és a barátok vannak jelen” – mesélték.

forrás

Hozzászólások