Kíváncsi vagy rá, miért állt le a Facebook kedd reggel?

Nem, nem egy hackercsoport volt a tettes

2015/01/27

Kedd reggel kisebb pánik tört ki az internetfüggők között, miután majdnem egy órára leállt két népszerű közösségi oldal, a Facebook és az Instagram is. Azonban erre a nagyon szokatlan jelenségre is megvan a magyarázat, de előre szólunk, hogy nem kell túldimenzionálni a dolgokat.

A legelső hírek még arról szóltak, hogy egy – az akciót magára vállaló – Lizard Squad nevű hackercsoport esett neki, és rondított bele a Facebook működésébe, de nem sokkal később kiderült, hogy egy külső támadásnál jóval egyszerűbb okok állnak a háttérben.

A BBC információi szerint egy, a közösségi oldal saját mérnökei által okozott konfigurációs hiba volt a kedd reggel fél nyolckor kezdődő, világméretű leállás oka, miután a szakemberek változtatásokat végeztek a rendszerben.

iStock_000019266801_Medium

A cég szóvivője szerint idő kellett hozzá, míg rájöttek, hogy a változtatás gondot jelent, így a frissítés helyett azonnal eltávolították. És valóban, ezt követően a Facebook legalább olyan gyorsan visszajött, mint ahogy elment.

Hasonlóan észrevehető rendszerhiba tavaly nyáron bénította meg a Facebookot, bár akkor csak mintegy húsz perc kellett ahhoz, hogy minden helyreálljon. Valójában 2010 szeptembere óta nem volt ekkora leállás a portál életében.

Hozzászólások