Kiveszik a pénzt Majka zsebéből

Kiborult a rapper

2015/04/01

Majka sosem titkolja, ha valami nem tetszik neki. A rappernek most abból lett elege, hogy míg más zenekarokat a rádiósok az egekig magasztalnak, addig ő semmilyen támogatást nem kap a szakmától, sőt, egyes zenei csatornákon sem játsszák a számait, így a saját pénzétől fosztják meg.

Évek óta a szakmában van, tízezrek rajonganak érte, a szakma mégsem hajlandó elfogadni Majkát – legalábbis a rapper szerint soha, semmilyen segítséget nem kap a zeneipartól.

Szeretem a Wellhellót. Ku.va jó a Rakpart, az Apu vedd meg is fa.za ötlet, és a legújabb nóta is rendben van szerintem. Fluor Tomi legjobb húzása volt, hogy nem egyedül nyomja, Diaz pedig kérdőjel nélkül az egyik legjobb zenei producer a fiatalok közt. Viszont nagyon fáj, hogy vannak olyan együttesek, mint mi, akik negyedannyi támogatást sem kapnak, mint mások. Négy éve vagyunk ott minden játszási listán. Nagyon sok helyen legelöl, de soha semmilyen támogatást nem kaptunk a szakmától. Csak az irigység, meg a hátunk mögött sugdolózás jutott nekünk. Ha valahol valamit nyertünk, az mindig a közönség által odaítélt elismerés volt. Ezert hálásak is vagyunk, de ha úgy bántak volna velünk, ahogy most például a Wellhellóval, akkor sokkal zajosabb sikert is elérhettünk volna. Ha a csak az igazságot írják meg rólunk, már akkor is olyan hype van körülöttünk, ami nagyon sokat javít bárki megítélésén. Persze lehet azt mondani, hogy telhetetlenek vagyunk, de ez nem igaz. Csak bánt, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek – fakadt ki a Facebook oldalán Majka.

Hiába a több tízezres rajongótábor, Majkát hanyagolja a szakma (Fotó: Facebook)
Hiába a több tízezres rajongótábor, Majkát hanyagolja a szakma (Fotó: Facebook)

Pedig az ózdi hős nem a levegőbe beszél, amikor rajongóit említi: a közösségi oldalon majdnem 300 ezer követője van. Majka számára nem csak az elismerés hiánya fáj, hanem a pénz is, amit a hanyagolás miatt nem kap meg.

„Nem számít, hogy gyakorlatilag minden rekordot megdöntöttünk a Belehalokkal, és azóta is a legtöbb nótánk 5-6-8-9 milliós nézettségű. Amikor már 2 éve senki nem tudott megelőzni minket a YouTube-on, az újságban azzal jelent meg cikk az összesített listáról, hogy ’A magyarnak a mulatós zenére, meg a közhely rappre van szüksége’. Ugyanez a Wellhelloval most a negyedéves összesítés alapján már egész más hangot üt meg. ’Nem kérdés kik ma Magyarország legnagyobb sztárjai ’! Ez szerintem egy kicsikét elfogult. Sose vágytam arra, hogy én legyek a legnagyobb sztár. Csak jól akarom érezni magam… De így nehéz. Bántja ugyan az egónkat, hogy mellőzve vagyunk, de a zsebünkből is hiányzik nagyon az a játszási jogdíj. Mióta nincs lemezeladás ennek igen is van jelentősége. Egy zenekarnak vagy előadónak ez maradt meg bevételnek, meg a koncert, meg a hakni. Mások pedig megkapják negyed akkora siker nélkül, mint mi” – folytatta Majka. 

Hozzászólások