Kommentár a magyar fociról

Szembeköpősdi kontra síri hangulat

2016/04/13

Néhány hét, és megnyerjük a foci EB-t! Természetesen addig még van ideje az ellenfeleknek felkészülni Böde Daniból, Kleinheisler Laciból és Király Gabiból. Ki tudja, hátha összejön a portugáloknak egy döntetlen ellenünk. A csapat ünnepel és persze végre valahára a szurkolók is örülnek, viszont a válogatotton túl van egy másik világ, a „szembeköpött” magyar szakma terelgette nemzeti bajnokság.

Tiniként kezdtem el érdeklődni az NB1 iránt, ekkor voltam kint életem első meccsén. Istenem, de lelkes voltam! Kedvenc egyletemen túl egyformán szurkoltam bármelyik magyar csapatnak, ha nemzetközi tétről volt szó. Sőt, olyan is volt, hogy egy unalmas szombat délutánon önként látogattam ki két semleges csapat mérkőzésére! Nézőből már akkor is kevés volt, a vendégszektorokban gyakran a WC sem üzemelt, mi több, a kólát meg a szotyit is úgy hozták át nekünk a kerítésen a hazai szervezők. Nem érdekelt, hogy ezért a luxusért ezerötszáz volt a belépő – egy darabig.

Ahogy teltek az évek, kezdtem megunni, hogy a pénzemért nem kapok semmit, csak egy eltépett fecnit és 90 perc időpocsékolást. Egyedül az olyan csodák tartották bennem a lelket, mint amilyen varázslatos hangulat volt egy teltházas Diósgyőr – Fradin, esetleg néhány kreatív koreográfia látványa, vagy a Debrecen BL indulása, de ezeknek is jó tíz éve már.

fradistadion2

Azóta ténnyé vált, ami a szem és a szív számára már akkor is sejthető volt, itt kérem: bundáznak! Nehéz volt elhinni, hogy a gyenge, elképzelés nélküli játékot és az ügyetlen figurákat külön pénzelni kellett a nulla teljesítményért, de hát a bizonyítékok magukért beszélnek. Ahogy egy szurkoló kiáltotta úgy 2008 táján: „Nem érdekel, ha csaltok, csak legalább ne ilyen feltűnően!” A klubcímert elárulni számukra semmiség volt. Nekünk, szurkolóknak viszont nagyon megalázó volt ez az egész.

Aztán megindult az újraélesztés. Kértük, vagy sem, de az óta is sorra épülnek az új stadionok, megszigorodtak a lelátói szabályok, ha másért nem is, de már ezek miatt is tűnhet úgy, hogy megpróbálunk Európa felé haladni. Nincs ezzel gond, de vajon a fejlesztők mit látnak a jövőben, hogy a rekord minimumokat döntögető nézőszámok ellenére több ezres arénákat építenek?

Gera Zoltán

Talán ez az írás meg sem születik, ha egyik este nem egy szurkolókkal teli buszon utaztam volna haza. Bár a csapatuk győzött, ők mégse voltak boldogok. Illetlenség más beszélgetésébe hallgatózni, de egyszerűen túlvitatkozták a motorhangot. Idézték a múltat, szavaikból átható kiábrándultság áradt. Fájt hallgatni, de talán ők tudták a legjobban összefoglalni, hogy mitől is lenne számukra, vagy számunkra újra szerethető az NB1.

Egy szép tavaszi estén egy tömött stadionban helyet foglalni, ahol békés nézők és kulturált fanatikusok hajszolják csapatukat a győzelembe. A lelátón családapák alkoholmentes sört szörpölve elemzik a látottakat, miközben csemetéik a csapat mezében éltetik a kapitányt, az édesanyák pedig nyugodtan nézik a történéseket, mert tudják, hogy nem lesz semmi bajuk. Eközben az ultrák énekelnek, ötletes koreográfiákkal ünneplik a meccsnapot, örülnek a gólnak, fütyülnek, ha az ellenfél időt húz. Lelátón és lelátón kívül érdemi párbeszéd zajlik a sportot érintő égető kérdésekről, vezetők és szurkolók együtt, szövetségben segítik a klub mindennapjait.

Jöjjön el hamar ez az este, mert igény az volna rá!

/Tóth Balázs írása/

Hozzászólások