Komoly dráma keseríti meg Gombos Edina mindennapjait

Még most sem lehet együtt a család

2016/01/22

Hiába költözött a tengerentúlra Gombos Edina családja, apósa még így sem találkozhat az unokáival.

Lactinell banner 2018_05_24_05

Eddig sem volt könnyű összehozni egy családi találkozót Gombos Edináéknál, hiszen amíg itthon dolgozott, szinte sosem találkoztak férje, Alberto szüleivel. Pedig a nagyszülők nagyon kíváncsiak voltak a Mirandára és a nemrég megszületett Matteóra is, ám a nagy távolság miatt szinte csak akkor voltak együtt, ha ők utaztak Floridába.

Még most, hogy véglegesen átköltöztek Amerikába, sem teljes az öröm, mert bár Alberto anyukája épp náluk van, apukája még mindig nem találkozhatott legkisebb unokájával.

„Az anyósom spanyol állampolgár, így ő bármikor, vízum nélkül is jöhet az Egyesült Államokba. Magyarországra is mindig szívesen utazott, de a nagy távolság miatt csak évente, kétévente egyszer ült repülőre. Nagy bánatunkra az apósom, az idősebb Alberto továbbra sem láthatja az unokáit, mivel ő kubai, és egyelőre nem utazhat az Egyesült Államokba. A hétéves nagylányunkkal is csak kétszer találkozott” – mesélte szomorúan Edina a Bestnek.

Kívánom, hogy minden álmotok váljon válóra az új évben! 󾌵󾔗󾔕

Közzétette: Edina Gombos – 2015. december 31.

Pedig a nagyszülőknél talán senki sem volt boldogabb, amikor kiderült, hogy a család végleg kiköltözik az Államokba.

„Az anyósomék Miri születése után nem győzték megköszönni, hogy a karrieremet félbeszakítva megajándékoztuk őket egy csöppséggel. Biztosak voltak benne, hogy miután visszamegyek dolgozni, még egyszer nem mehetek el szülési szabadságra. Nagyon meglepődtek, amikor bejelentettük az újabb babaérkezését. Aztán tavaly nyáron, amikor kiderült, hogy mindent hátrahagyva, hatalmas áldozatokat hozva, két gyerekkel vágunk bele egy teljesen új életbe, órákig sírtak – mesélte a műsorvezető.

Olvass még Gombos Edináról!

Hozzászólások