Kordáék megmentették egy kisfiú életét

Klárikával a későbbiekben is segítik őt

2015/07/17

Egy család álmát válthatja valóra Korda György és Balázs Klári: az énekes házaspár azért ajánlotta fel a segítségét, hogy egy vak és siket kisfiú új esélyt kapjon az élettől.

A Velencén élő négyéves Csongor koraszülöttként jött a világra, és a kórházban egy fertőzés támadta meg a szervezetét, ami olyan súlyos betegséget okozott nála, hogy mára szinte semmit nem érzékel a külvilágból. A szükséges műtétet itthon nem, csak Bécsben végzik el, a hárommillió forintot azonban szülei nem tudják kifizetni. Korda György és Klárika azonban az ügy mellé állt: felajánlották fellépőruháikat – illetve az azok eladásából befolyt összeget.

A Korda házaspár figyelemfelhívó tette másokat is cselekvésre buzdított: egy neve elhallgatását kérő üzletember az egész költséget kifizette a család helyett.

„Szívből örülünk, hogy a figyelmet felhívva mi is segíthettünk ennek a négyéves kisfiúnak. Hiszem azt, hogy felnőttként teljes értékű ember lehet belőle, és hamarosan elmondhatja, mit gondol, milyennek látja a világot. Persze a műtét után is figyelemmel fogjuk kísérni a sorsát, és amiben tudunk, segítjük őt – mesélték Kordáék a Best magazinnak.

kordagyorgy3
Gyuri bácsi és Klárika segít, ahol tud

Az édesanya alig hitte el, hogy végre megoldódhat a család gondja.

„Fantasztikus nap volt, amikor a Korda házaspár a pénzzel és ajándékokkal bekopogott a kisfiamhoz. Akkor éreztem először, léteznek még csodák. Az énekesek megígérték, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy összefogással meggyógyulhat a kisfiam. De ami most történik, arra álmomban sem mertem gondolni” – mesélte a könnyeivel küszködve Évike, Csongor édesanyja, aki jól tudta: segítség nélkül a saját takarítói és férje villanyszerelői fizetéséből biztosan nem tudták volna kifizetni a kisfiuk műtétét. 

Hozzászólások