Kornél a Supermodel of the year 2014 esélyese

2014/06/28

Ahogy azt korábban már láthattátok, a Supermodel of the year castingja lezárult. A szervezők kiválasztották azt a 10 szerencsés versenyzőt, akik részt vehetnek a június 28-án megrendezésre kerülő gálaesten, ahol az is kiderül, ki az év hazai supermodellje, és kié lesz a hatalmas értékű fődíj.

Juhász Szilárd,  Gajdos Lelle ValériaHásper DominikaVeréb ViktorVári Ágnes és Dorogi Vivien, Karafa Marcell, Petrovich Dorina és Bartha Petra után Váczi Kornélt is megismerhetitek.

kornél

“Váczi Kornél vagyok, 1983.02.20-án láttam meg a napvilágot Szolnok városában. Nagyon fontos szerepet játszott a család és a barátok az életemben, bringáztunk, horgásztunk, régészkedtünk, a Tiszába ugráltunk, ezáltal sok jó gyerekkori élményem lett. A természet egészen kiskorom óta rabul ejtett, különleges ásványokat kezdtem el gyűjteni a környező bányákból táborok keretében, később rengeteg ilyen témájú kiállításon bővítettem készletem és ismereteimet.  Az általános iskolában is a természet tudományok érdekeltek főleg. A középiskolás éveim kicsit zűrösek voltak, gördeszkáztunk és lázadtunk a szürkeség, és a középszerűség ellen. Miután leérettségiztem, a Corvinus egyetemre felvételiztem kertészmérnök karra. A modellkedést az egyetemi éveim alatt kezdtem el, egy barátom ruha üzletében dolgoztam, és rajtam fotóztuk fel az aktuális kollekciókat. Miután sokan unszoltak, hogy milyen jók a képek, elmentem a Netcasting ügynökséghez és elkészíttettem az első portfóliómat, és akkor kezdődött el ez a fejezet az életemben – fotózások , forgatások, castingra járás. Nagyon jól jött ez a pénz a tanulmányaim mellett, és sokat tudtam utazni így a barátaimmal, akik zenészek. Később engem is megfertőzött a zene teljesen, és a hangszereim nagy részét a reklámokból fedeztem. Azóta ezt csinálom hobbiként főleg. Sok érdekes embert ismertem a divat világában, voltak jó, és rossz tapasztalatok is. Ez is egy része lett az életemnek és színesebb lett tőle szerintem, majd lesz mit mutogatni a gyerekemnek, hogy milyen voltam ifjú koromban. :)”

Hozzászólások