Kulcsár Edinának rengeteg célja és terve van

Idén sem lesz megállás a szépségkirálynőnél

2018/01/19

Folytatjuk cikksorozatunkat, amelyben hírességek mesélnek nekünk 2018-as és hosszútávú terveikről és álmaikról, ezúttal Kulcsár Edinát kérdeztük.

Gery, Megyeri Csilla, Ambrus Attila, Lobó-Szalóky Lázár, Hevesi Kriszta és Dobó Ági után most Kulcsár Edina osztotta meg velünk, milyen céljai és tervei vannak a jövőre nézve.

kulcsár edina1
via facebook.com/edinakulcsarofficial

Rengeteg tervünk van Csutival, egy A4-es papírt is tele tudnánk írni velük. A legelső most a közös otthonunk, amely még ebben az évben felépül majd, és reméljük gördülékenyen és stresszmentesen fog zajlani. Nagyon szívesen fogadok újabb felkéréseket, de szerencsére nagyon sok dolgunk van folyamatosan. Márciustól szeretnék majd egy új vállalkozást indítani, ez még kialakulóban van, de annyit elárulhatok, hogy bevásárlóközpontokban szeretném franchise módon működtetni. Óriási dolog az életemben, hogy leszerződtettek egy 71 részből álló kisfilm sorozatra, amelynek Hungarikumok nyomában lesz a címe és 8-10 perces részekből fog állni. A Youtube csatornánkat is szeretnénk fejleszteni, több figyelmet szentelni rá és több, színesebb tartalmat feltölteni. Ami a magánéletemet illeti, azt szoktam mondani, hogy erről Csutit kérdezzék. 2 éve élünk boldog párkapcsolatban és szerintem az idő majd mindent kialakít. A műsorvezetés mindig is a szívem csücske volt, ezért természetesen nagy vágyam egy nagyobb műsort vezetni. Saját modellügynökséget és fotóstúdiót is nagyon szeretnék majd. Jelenleg is szoktam lányokat felkészíteni és havi 1 kiscsoportos fotózást tartani. A zene és az éneklés is nagyon közel áll hozzám, ebben is vannak előrelépések. A filmezés egy teljesen új dolog az életemben, szeretnék fejlődni benne és elismeréseket kapni. Bár már voltam Amerikában, nagyon jó lenne még egyszer eljutni a Grand Canyonhoz, ezúttal nem a munka, hanem a kikapcsolódás miatt olyasvalakivelakit szeretek. A Maldív- és Seychelle-szigetek is a bakancslistámon vannak, mivel a tengerpart szerelmese vagyok.

Köszönjük Edinának és kívánunk neki csodás 2018-as évet!

Kiemelt kép: facebook.com/edinakulcsarofficial

Hozzászólások

Az Európai Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy az rcnews.hu úgynevezett További információk

Az Európai Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy az rcnews.hu úgynevezett "cookiekat", vagy "sütiket" használ. A sütik apró, teljesen veszélytelen fájlok, melyeket a weboldal helyez el az ön számítógépén, hogy egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést az rcnews.hu-n. A sütiket bármikor letilthatja böngészője beállításainál. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" gombra kattint, elfogadja a sütik használatát!

Bezár