Andrássy úti tűz – Életveszélyessé nyilvánították a házat

80 tűzoltó oltja a lángokat

2014/07/15

Életveszélyessé nyilvánították az Andrássy úti tűzben megrongálódott házat, ezért a lakók nem térhetnek vissza oda – olvasható a katasztrófavédelem honlapjára kedden este feltett közleményben.

Füst gomolyog a Budapesten, a belváros felett, miután kigyulladt és egy Kodály köröndi lakóház tetőszerkezete és legfelső emelete. Fotó:   MTI  - Lakatos Péter
Füst gomolyog Budapesten, a belváros felett, miután kigyulladt és egy Kodály köröndi lakóház tetőszerkezete és legfelső emelete. Fotó: MTI – Lakatos Péter

A közlemény szerint az Andrássy út 83-85. szám alatti épületet, amelynek tetőszerkezete felújítási munkálatok alatt kapott lángra kedden délután, előbb fel kell újítani, csak ezt követően térhetnek vissza a lakók otthonaikba. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság megnyitotta a Bezerédi utcai melegedőhelyét, ahol elszállásolhatják az ezt kérőket – tették hozzá. A Derkovits Gyula iskolában pedig 40 ágy várja a lakókat. Egyelőre 15-en várakoznak, de nem tudni, hogy végül hányan veszik igénybe a felajánlott segítséget. Az épületet eközben továbbra is oltják, de most már belülről – áll a közleményben.

A tűz összefügghet az építési munkával

A budapesti Andrássy úti tűz valószínűleg összefügg az épületen végzett felújítási munkálatokkal – erről Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok beszélt kedd este a helyszínen, sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy még tart az oltás, 107 tűzoltó 30 tűzoltójárművel dolgozott a lángok megfékezésén, harminc lakót kellett a házból kimenekíteni. Senki sem sérült meg, de két rendőrt füstmérgezés gyanújával megfigyelésre kórházba vittek.

Varga Ferenc ismertetése szerint a tűz olyan viharos gyorsasággal terjedt el, hogy fél óra sem kellett ahhoz, hogy a teljes tetőszerkezetet feleméssze és az összeomoljon. Emiatt vizsgálni fogják azt is, hogy volt-e valami egyéb műszaki hiányosság, ami magyarázatot adhat a tűz továbbterjedésére. Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány megerősítette, hogy egy 36 és egy 37 éves férfit vettek őrizetbe közveszélyokozás gyanújával, és hozzátette, hogy kezdeményezni fogják az előzetes letartóztatásukat. Közlése szerint a két férfi a kivitelezésen dolgozott és valószínűleg nem a megengedett módon végezte a munkát. Egyikük riasztotta a tűzoltókat, majd mindketten elhagyták a helyszínt, később fogták el őket. A korábbi vihar megrongálta a tetőt, ami miatt szükség volt a felújítási munkálatokra.

Hozzászólások