Lányokkal akar kereskedni Vajna Timi?

Nagy lehetőséget lát az üzletben

2015/06/15

Vajna Timi annyira felbuzdult a Miss Universe Hungary sikerén, hogy még többet akar kihozni belőle: „kereskedni” fog a lányokkal.

Andy Vajna felesége nem akarja elengedni a szépségverseny indulóinak kezét, mint mondja: miattuk alapította meg az új céget, hogy jól tudjanak érvényesülni a Miss Universe után is.

A cég megalakulásának kiváltó ötlete az volt, hogy a Miss Universe Hungary versenyzőinek jövőjét, az érvényesülésüket segítsük,  három területen az érdekeik mentén professzionálisan tudjanak szerződéseket kötni, vagy csak alkalmilag dolgozni, megjelenni” – magyarázta a Borsnak Vajna Timi.

vajna timea
Vajna Timi ki se látszik a munkából

Timi profi társakkal veszi magát körbe, mert valóban a legtöbbet akarja kihozni a vállalkozásból. Olyannyira, hogy fél év múlva már meghatározó szereplők akarnak lenni ezen a területen.

Ugyan csak most jegyezték be a céget, és az arculaton még dolgoznak a szakemberek, de az év végére három területen tervezünk meghatározó szereplői lenni a piacnak: modell, hosztesz, statiszta. A Universe Management három tulajdonosa három területet képvisel: Szabó Dóri a modellvilágot, Sárosi Mona a rendezvényeket, én pedig a filmes lehetőségeket hozom be a cégbe” – tette hozzá az üzletasszonnyá avanzsált sztárfeleség.

Vajna Timi alig fél éve még a gyémántbizniszbe szeretett volna belevágni, nagyra törő terveket dédelgetett.

A részletekért kattints IDE!

Andy Vajna megkoronázta a feleségét

Olvass még Vajna Timiről!

Hozzászólások