Láss a szerető szemén át!

Így élik meg a nők a ˝harmadik˝ szerepét

2015/05/29

Valószínűleg többféle szerető típus létezik, mint ahogy többféle viszony is. Nem feltétlenül lehet általánosságban azt mondani, hogy fekete vagy fehér. Azért persze vannak olyan tényezők, amik gyakrabban feltűnnek egy ilyen kapcsolatban, de ahogy a miérteket, úgy a kimenetelét sem tudhatjuk biztosan egy ilyen találkozásnak. Történet a sok közül.

Tegyük fel, hogy a nő tisztában van a helyzettel. Jó, tulajdonképpen kár is áltatnom bárkit, tisztában voltam egy helyzettel. Épp egy komoly kapcsolatomnak lett vége, amiből már alig vártam, hogy szabaduljak, csak nehezen tettük meg a lépést. Amikor kimondtuk, hogy vége, akkor mintha egy több kilós zsákot dobtam volna le a szívemről. Egyszerűen szabadnak éreztem magam, és azt, hogy most jó ideig nem vágyok társra. Olyan voltam, mint egy szabadon engedett táltos paripa, zabolátlan és eleven, élveztem az életet, a munkámra fókuszáltam, és nem gondolkoztam azon, hogy férfi kéne az életembe.

szerető (4)

Aztán egyszer csak ott volt ő. Magas, jóképű, fekete hajú, huncut kis mosollyal a szája szegletében, szexi borostával és ragyogó stílussal. Akkor már több éve ismertük egymást, én pedig tökéletesen tisztában voltam vele, hogy nagyon szeretne meghódítani. Mint ahogy azzal is, hogy családja van. Sőt, tovább megyek, azzal is, hogy valószínűleg nem én vagyok az egyetlen ilyen nő számára. Nem gondolom, hogy az a férfi lenne, aki röptében a legyet is, de mondjuk minden másodikat már igen. Tehát leszögezhető, hogy nem kergettem hiú ábrándokat vele kapcsolatban. Inkább csak hagytam, hogy udvaroljon, jól esett, hogy gondol rám, hogy kicsit másképp élhetem meg önnön valómat, mint addig, de nem akartam átlépni vele egy határt. Arra gondoltam, hogy ha velem hasonló történne, akkor hogyan érezném magam? Persze nem áltatom magam oly’ mértékig, mint a mesékben, de mindig is azt vallottam, hogy ha egy férfi ilyen ostrom alá vesz egy nőt, akkor ott bizony kettőn áll a vásár, valami nincs rendben a színfalak mögött. De mindaddig ez nem is számított, amíg becsületes tudtam maradni.

Hogy éreztem-e lelkiismeret furdalást, amikor megtörtént? Természetesen igen. Hogy kevertem-e érzelmeket a viszonyunkba? A válaszom sajnos most is igen. Mindig azt gondoltam, hogy én vagyok a tökéletes szerető. Nem kérek, nem követelőzök, nincsenek igényeim ajándékokra, nem tervezek közös programokat, nem akarom, hogy elhagyja a családját miattam. Azt akartam, hogy ha bármi ilyen megtörténne, azt miattam, kettőnkért tegye, ne erőszakkal. Az tett boldoggá, hogy az a néhány óra, amit olykor-olykor kettesben töltöttünk a négy fal között, mindig nagyon romantikusan és meghitten alakult. És képes voltam beleszeretni egy olyan férfibe, aki bár sosem ígért, a személyisége, és amit tőle kaptam törődés és gyengédség, egyszerűen megtöltötte a szívemet.

szerető (2)

Mégis miért vállaltam a szerető szerepét? Eleinte pont azért, ami az ezzel járó kényelmet jelenti. Nem kellett felelősséget vállalnom egyikünk tetteiért sem, nem érdekeltek a miértek. A szeretkezéseink igaziak voltak, bár nem állítom, hogy olykor nem éreztem magamat egyszerű használati tárgynak. Arról például fogalma sem volt, hogyan kell fokozatosan kicsomagolni, mindig vehemensen esett nekem, szinte felfalt, a szó legszorosabb értelemben. De nekem ez örömet okozott, mert örömet adhattam.

Aztán, ahogy szépen lassan közelebb kerültem hozzá, elindult bennem a kötődés, a ragaszkodás iránta, és már nem egyszerűen csak mint szexuális vonzalmam tárgya tekintettem rá, hanem egy olyan férfiként, akit el tudnék képzelni magam mellett. Persze joggal merül fel a kérdés, hogy ha tisztában voltam minden körülménnyel, akkor hogyan gondolhattam azt, hogy képes megváltozni, vagy ha a gyönyörű feleségével megteszi, akkor vajon később nem tenné ugyanezt velem is? Sajnos igaz, hogy az érzéseknek nem lehet parancsolni. Nem mondhattam azt, hogy jó, akkor mától nem szeretlek. Inkább maradtam a “tökéletes” szerető. Felhúztam egy olyan maszkot, ami egyrészt volt védelem, másrészt pedig egy idealizált nő, amilyennek szerintem egy jó szeretőnek lennie kell. És az álarc mögött arra vártam, hogy mikor vesz észre engem, mikor látja meg bennem azt, aki valójában vagyok.

Hogy megtenném-e még egyszer? Most a válaszom az, hogy biztosan nem. De mi van akkor, ha holnap egy olyan férfi toppan be az életembe, akiért elölről kezdeném az egészet? Ne gondolja bárki, hogy az én választásom azért esett rá, mert jó apának, vagy kiváló potenciális férjnek tartottam. Az igazság az, hogy pont nem. Hiszen hogyan tudnál megbízni olyan valakiben, aki nyilvánvalóan csalfa és hazug?! A bizalom pedig mindennek az alapja, számomra ez szent és sérthetetlen. Egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy én is halandó vagyok, velem is megtörténhet a lehetetlen, és megengedtem magamnak, hogy egyszer az életben olyan dolgot tegyek, ami nem biztos, hogy helyénvaló.

Mindössze egyetlen egyszer kérdeztem meg tőle, hogy miért van erre szüksége. A válasza szinte egyértelmű: mert nem kapta meg otthon, amire szüksége volt. Ha tehát egyetlen tanulságot be kéne tennem a batyumba, biztosan ez lenne: add meg a férfinek, amire vágyik, és nem lesz rá szüksége, hogy másnál keresse a boldogságot. És csak egyetlen dolgot tudok tanácsolni: létezhet olyan, hogy benned találja meg azt, akire szüksége van, megláthatja benned a nőt, a gyengeséget, gyermekei anyját, de sose felejtsd el, hogy amíg a férfi nem tesz, csak ígér, addig igazából csak magadat akarod meggyőzni az ellenkezőjéről. Mert ha egy férfi valakit akar, akkor tesz is érte!

Hozzászólások