Lenyűgöző technika – fénykép a körmökön

Itthon is egyre kedveltebb

2017/11/06

Fényképet szeretnél a körmödre? Ma már nem akadály, hála egy lenyűgöző technológiának. Harmat Renit, a Harmat Stúdió körömépítőjét kérdeztük az új trendről.


Mesélnél nekünk erről az új technológiáról és arról, hogy hogyan ismerted meg?
Ázsiai utam során ismerkedtem meg ezzel a technológiával, s azonnal beleszerettem, ugyanis nagyon kreatív és hiánypótló. Mindig nyitott szemmel járok, hogy a szakmámmal kapcsolatos újdonságokat fedezzek fel és ismerjek meg, ezáltal én is fejlődök és a vendégeimnek is egyre többet tudok nyújtani. A gép hozott, illetve kiválasztott képet nyomtat rá saját, vagy műkörömre. Ez lehet akár fénykép vagy minta is, és egy alkalmazáson keresztül is lehetősége van a vendégeknek a kiválasztásra, ugyanis össze van kötve az okostelefonnal.

Mennyire elterjedt külföldön ez a módszer?
Külföldön már egyre több helyen ismerik, tudomásom szerint itthon ez még nem annyira elterjedt technológia.

Milyen jövőt jósolsz neki itthon?
Úgy gondolom, hogy ez az új módszer korlátlan lehetőségeket tartogat, ezért idővel nagyon elterjedt és közkedvelt lesz. Eddig nem sok ember hallott róla, de akik igen, ők szintén azonnal beleszerettek és nagyon elégedettek voltak a végeredménnyel.

Melyek eddig a legnépszerűbb képek, motívumok?
Személyes tapasztalataim alapján a legnépszerűbbek a családi illetve háziállatos képek, az emberek nagyon szeretik, hogy végre ezek megjelenhetnek a körmeiken is, de például a virágos képeket is szeretik és nagyon jól is mutat.

Mennyi ideig marad fenn a minta a körmökön?
Annyira tartós, mint egy gél lakk, vagy épített műköröm, 2-3 hétig kopás nélkül, tökéletesen fenn marad. 

 

Hozzászólások