Liptai Claudia nem bánja Ördög Nóra érkezését

Nem hat ki magánéletükre a szakmai változás

2014/07/10

A napokban Ördög Nórától hangos a sajtó, ugyanis a csinos kismama felmondott korábbi munkahelyén, hogy a konkurenciánál folytassa karrierjét. Míg a TV2 reményekkel tekint a jövőbe, az RTL Klub értetlenül áll a helyzet előtt, hiszen esélyük sem volt tenni a változás ellen.

Ördög Nóra

Ördög Nóra 13 évig erősítette az RTL Klub csapatát eleinte gyakornokként, majd később szerkesztőként, végül pedig már népszerű műsorvezetőként – árulta el Kolosi Péter a Borsnak: „A csatorna magyarországi indulásától kezdve tagja volt az RTL Klub csapatának. Gyakornok volt, majd szerkesztő lett, később pedig állandó műsorvezető, az egész karrierjét nekünk köszönheti. A legismertebb műsorvezetőink között egy sincs, aki a karrierje első pillanatától itt van, az lett volna a minimum, hogy előre szól: váltani szeretne. Rettenetesen csalódott vagyok.”

A csatorna programigazgatója értetlenül áll a helyzet előtt, hiszen Nóra esélyt sem adott nekik, hogy meggyőzhessék, egyszerűen csak közölte, hogy elmegy. Csalódottságát a Blikknek is kifejtette: „Nyilván a pénz miatt váltott, de mi nem is kaptunk lehetőséget, hogy esetleg alkudozhassunk. Ezt azért nem értem, mert ha valakinek valami nem tetszik, akkor odajön, és azt mondja, üljünk le, és beszéljük meg. De nem volt ilyen.”

sebestyen
Sebestyén Balázs

Kollégái sem tudták szó nélkül hagyni Nóri távozását. Sebestyén Balázs a Borsnak nyilatkozott az incidensről: „Mindenki válthat, mindenki kereshet új munkahelyet, én sem hiszem, hogy az RTL-től fogok nyugdíjba menni. De azt tudom, hogy ha váltanék is, a döntésemet nem így közölném. Kész tények elé állítani a munkáltatót és meg sem adni annak a lehetőségét, hogy az adjon egy jobb ajánlatot, nem etikus, sőt mi több, egyfajta morális árulás. Nem etikus már csak azért sem, mert a csatorna és a munkatársai is megérdemelték volna, hogy tudjanak arról: Nóra tárgyal mással, s azért sem, mert 13 év után nem szerencsés a konkurenciánál elvállalni egy olyan műsort, amihez hasonló az eredeti csatornáján is éppen akkor fut majd.”

Magyarország egyik legnépszerűbb műsorvezetője a TV2 Tények című műsorában az alábbiak nyilatkozta a témával kapcsolatban: „Egy ilyen váltás mindig nagyon nehéz, nyílván én is mérlegeltem, de azt gondolom, hogy nem tudom mindenkinek egyesével elmagyarázni ennek a döntésnek az összes részletét, vagy az összes aspektusát. Egy a lényeg, hogy én a saját szívemmel, a saját lelkiismeretemmel őszintén el tudjak számolni. Ez maximálisan így van, és azt gondolom, hogy egy jó döntést hoztam.”

Liptai Claudia

György Bence, a TV2 programigazgatója szerint Ördög Nórának változásra van szüksége, ezért döntött úgy, hogy náluk folytatja karrierjét. Sokan már azt is találgatták, vajon Liptai Clauida mit szól ahhoz, hogy konkurenciát kapott maga mellé. Nincs szükség spekulációkra, ugyanis a nemrégiben Magyarország legértékesebb női médiaszemélyiségének megválasztott műsorvezető is megszólalt a témával kapcsolatban. A Tények riporterének elárulta saját álláspontját: „Nem szoktunk egymásra kénköves port fújni, amikor találkozunk, sőt én a Nórit nagyon kedvelem – 15 éve ismerem, és egy nagyon tehetséges, nagyon profi, és nem mellesleg egy nagyon szép lánynak tartom. De ami a legfontosabb, hogy ha valaki igazán tehetséges, akkor egy olyan csapatnak szeretne a tagja lenni, ahol mindenki nagyon jó. Úgyhogy a Nóri jövetelével szerintem még sikeresebb lesz a TV2.”

Hozzászólások