Ma jön az első korrupciós leleplezés

Titkos hangfelvételt ígérnek

2016/01/28

Az LMP hetente jelentkező korrupcióinfó sorozatot indít, ami minden hétre egy sajtótájékoztatón tartott nagy leleplezést ígér. Állításuk szerint a feltárandó titkok nem egyedi esetek, hanem mindennaposak.

Az LMP csütörtöktől egy külön sajtótájékoztató sorozat során heti korrupcióinfóval jelentkezik, ahol simlis eseteket tárnak a nyilvánosság elé.

Hiába kerülnek elő a kínos, és egyértelműen visszaélésre utaló információk, a miniszterelnök mégis úgy csinál, mintha ez nem létezne, egyszer csak feláll, és kijelenti, hogy nem tűri a korrupciót, közben mindenki ugyanott folytatja, mint addig” – nyilatkozta az Indexnek Hadházy Ákos, antikorrupciós szakszóvivő a sorozat szükségességéről.

Hadházy azt állítja, hogy már most annyi szennyest gyűjtöttek össze a kosárba, hogy egy évre elegendő leleplezéssel tudnak majd szolgálni. A politikus azt szeretné bemutatni milyen visszaélések történnek  a minisztériumokban, és hogyan támogatják a kétes ügyeket az önkormányzatok. Olyan ügyekre is ki akarnak térni, ahol ugyan elindult a rendőrségi nyomozás, de út közben mégis elakadtak a kivizsgálások során. Ezeket azért hozzák nyilvánosságra, hogy láthatóvá váljon,  nem ritka esetekről van szó, a megvesztegetés hétköznapivá vált.

Az első sajtótájékoztatóra a szóvivő egy titkos hangfelvételt ígért, amin politikusok maguk mondják el, hogyan működik manapság a közbeszerzés rendszere. A tájékoztató rendszerességét a heti kormányinfó mintájára fűzték fel.

Hozzászólások