Ma se kímél minket a kánikula

Akár 38 fok is lehet

2015/07/18

Ma is több órára kisüt a nap, viszont a délutáni órákban gomolyfelhők fejlődnek, amelyekből csak kevés helyen alakulnak ki záporok, zivatarok. A legkisebb eséllyel keleten, délkeleten lehet csapadékra számítani.

A zivatarfelhők az éjszaka első felében még megfigyelhetők lesznek, ekkor néhol még záporeső is előfordulhat, majd fokozatosan kiderül az ég. A déli, délnyugati szél napközben időnként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 17, 23 fok között alakul, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 34, 38 fok között valószínű, ami igazi kánikula.

hoseg

Közép-Európa felett magasnyomás helyezkedik el, amelynek területén csak időszakosan, a nappali órákban jelennek meg felhők az égen, éjszaka inkább csak ezek maradványai figyelhetők meg. Ezekből a gomolyfelhőkből elszórtan zivatarok is kialakulnak, legnagyobb számban a hegyek felett.

Kontinensünk középső és déli felén szinte mindenütt 30 foknál melegebb van, a legmagasabb értékeket Dél-Franciaországban és Spanyolországban mérik, ahol a 38, 40 fok sem ritka, ott a kánikula várhatóan még a nálunk is nagyobb lesz.

A Brit-szigetek felett, illetve a Balti-tenger és Kelet-Európa időjárását ciklonok teszik változatossá. Arrafelé összefüggő felhőzet is kialakul, és kiterjedtebb területeken fordul elő csapadék. A hőmérséklet csúcsértéke csak kevés helyen – inkább a Kelet-európai-síkságon – emelkedik 20 fok fölé.

Szombati estig a Kárpát-medence egyre inkább a kontinens nyugati részén örvénylő ciklon előoldali áramlásrendszerébe esik, délnyugat felől melegebb és labilis rétegződésű légtömeg érkezik fölénk. Folytatódik a hőség, de elszórtan zivatarok is kialakulnak.

Hozzászólások