Made in China

A Universal Studios kínai megfelelőjét építik Sanghajban

2014/06/21

Hatalmas filmstúdiót, film-témaparkot épít és nemzetközi filmes projekteket jelentett be Bruno Vu kínai médiamogul Sanghajban.

A kínai Rupert Murdochként is emlegetett Vu közölte: ambiciózus céljai vannak Kínában, amely éveken belül a világ legnagyobb filmpiaca lesz.

A legnagyobb és legjövedelmezőbb magánkézben lévő médiavállalatot magának tudó üzletember bejelentette az amerikai Universal Studioshoz hasonló filmstúdió felépítését, amelyhez egy filmközpontú témapark is járulna.

A Kínai Mozivilág nevű létesítménynek a modern kínai film központjaként számon tartott Sanghaj városa ad majd otthont, az építkezést jövőre kezdik, és a tervek szerint 2020-ra fejezik be. A projektet Vu az elmúlt évek nagy kínai kasszasikereiből többet is jegyző, pekingi Enlight Media vállalattal együtt valósítja meg.

Utóbbi elnöke, Vang Csang-tien a tervek ismertetésekor elmondta, hogy a két cég együttműködésben tíz nagyszabású nemzetközi filmet is forgatnak majd, kínai és hollywoodi sztárok szereplésével. A mozik között kínai témájúak, így az 1983-as Shaolin Templom három dimenziós változata, tudományos-fantasztikus akciófilm és romantikus alkotások is szerepelnek – közölte Vang.

A tíz filmből hármat Justin Lin forgat majd, de a Szállító-sorozat producerével és a Sötét Lovag producerével is leszerződtek már – avatott be a részletekbe Bruno Vu. (MTI)

Hozzászólások