Mankókkal jár Pikali Gerda!

Súlyos műtéten esett át a színésznő

2014/07/23

Az utóbbi hónapokban Détár Enikő és Rékasi Károly válásáról cikkeztek sokat, és természetesen szóba került Pikali Gerda neve is, aki Rékasi oldalán találta meg a szerelmet. Most ismét a színésznő a téma, azonban egy súlyos műtét kapcsán beszélnek róla.

A beavatkozást már elég régóta húzza a híresség, akinek egyre több problémája volt a térdével, ezért kellett megműteni. Sokszor kiment a térde, mivel évekkel ezelőtt elszakadt az azt átfogó keresztszalag. Kiugrott a térdkalácsa, majd végül a porc is levált róla. Ekkor hozta meg a döntést, hogy nem halogatja tovább a műtétet, ezért most mankókkal tud csak lábra állni, adta hírül a Blikk című napilap.

Pikalig1
Ahogy általában a táncosnőknek  – illetve azoknak a színésznőknek, szubretteknek, akiknek sokszor kell táncolniuk -, Gerdának is sok gondja volt már a térdével. A sztár elmesélte, hogy legelőször 10 évvel ezelőtt tette helyre egy előadás közben. A Mágnás Miska című darab felénél jártak, amikor hatalmas fájdalmat érzett és tudta, megint a térdével van a probléma. Nem lehetett tovább halogatni a beavatkozást, alig várta, hogy véget érjen az évad és végre megműtsék. A végén odáig fajult ez a probléma, hogy csak injekciókkal tudott megfelelően dolgozni.

PikaliG3
A színésznőt Tatán műtötte Béres professzor és csapata és ennek következtében kivettek egy índarabot a lábából, hogy pótolják a kereszt szalagot. A térdén csak egy nagyon apró vágás fedezhető fel, így ez esztétikailag nem fogja zavarni a munkában. A Blikk egyik olvasójának felvételén jól látszik, hogy Gerda egyelőre mankókra támaszkodva tud csak menni, de a színésznő szerelme, Rékasi Károly sokat segít neki abban, hogy minél előbb meggyógyuljon. “A kórház utáni első nap azonban nehéz volt, Karcsi az ölében vitt fel az emeletre, s meg kellett tanulnom mankóval lépcsőzni. “- mesélte. Nemrég Gerda és barátnője a Margitszigetre látogattak, hogy megnézzenek egy vízilabdameccset, ahol a híresség olyan jól érezte magát, hogy már futott a busz után.

Gerda ősztől már új darabban játszik az Újszínházban, reméljük, hogy maradéktalanul felgyógyul a műtétből!

Hozzászólások