Már a babát tervezgeti Muri Enikő?

Öt hónapja talált rá a nagy szerelem

2014/10/17

Muri Enikő ragyog a boldogságtól: öt hónapja van együtt párjával, de máris a közös életet tervezgetik. Enikő egyszerre koncentrál az éneklésre és a színészkedésre is, párjára azonban mindig marad ideje.

Nem alakult zökkenőmentesen Muri Enikő magánélete, öt hónapja azonban megtalálta azt a férfit, akivel már a gyermekvállalást tervezgetik.

muri eniko„Öt hónapja vagyok együtt egy olyan férfival, akit nagyon szeretek, aki mindenben mellettem áll és támogat – és ez az egész kölcsönös. Ha én a legnagyobb hülyeségbe akarok belevágni, ő akkor sem fog vissza, csak elmondja nekem előtte, hogy szerinte ez rossz döntés, és a végén általában igaza is lesz. Nagyon sokat beszélgetünk egymással, szerintem ez a legjobb praktika arra, hogy egy kapcsolat működjön és hosszútávon is egymásra tudjunk hangolódni. Ez az első olyan kapcsolatom, amikor együtt élek a párommal, de az első pillanattól működött a dolog, mert előtte is sülve-főve együtt voltunk. Nagyon komolyan gondolkozunk a közös jövőn: beszélgetünk már az esküvőről, lánykérésről, de először szeretnénk egy saját házat nagy kerttel, ahol majd a gyerekeink is jól érzik magukat. Bár még nincs gyerekem, így nem tudom, hogy fog alakulni a dolog. El tudom képzelni, hogy egy kisbaba miatt háttérbe szorítanám a munkát, hogy vele lehessek, de ez még nagyon távlati terv” – mesélte boldogan Enikő.

A színész-énekesnő nem csak párkapcsolatában, de a munkában is megtalálta a saját útját – egyetlen álma vár még teljesítésre.

„Most a Mamma Mia! a legfontosabb feladatom; nagyon tetszik a darab és élvezem a munkát is. Ettől függetlenül nem csak színésznőnek, énekesnőnek is tartom magam: szerintem a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, sőt! Én abban hiszek, hogy az ember arra szán időt, amire igazán akar, én pedig mindkettőre szeretnék, így most készülök az új dallal, nagyon sok tervem van, és remélem valóra is válnak. Nem panaszkodhatok, hiszen fantasztikusan alakult minden idáig, de valami még hiányzik: egy nagy koncert. Azonban nem csüggedek emiatt, mert tudom, hogy megvalósul, de ahhoz még rengeteget kell dolgoznom. Az X-Faktornak rengeteg mindent köszönhetek, követem a mostani adásokat is, és bár jó a nosztalgiázás, de nem vágyom vissza, mert annyira feszített volt a tempó, hogy alig lehetett kibírni” – tette hozzá Enikő.

Hozzászólások