Már nincs kómában Bianchi

A fiatal versenyzőt Nizzába szállították további kezelésre

2014/11/20

Jules Bianchi, az ominózus Suzukai Nagydíjon tragikus balesetet szenvedett Forma-1-es pilóta még eszméletlen, de már önállóan lélegzik és ezzel új fejezet indult a fiatal versenyzővel kapcsolatos horrorisztikus történetben.

Az említett verseny óta már megszűnt Marussia istálló pilótáját átszállították Nizzába a jokkaicsi kórházból. Már önállóan lélegzik és az egész családja rendkívül bizakodó a fejlemények miatt.

Majdnem hét héttel a Suzukában elszenvedett balesete után Jules fontos lépést tett a gyógyulás felé, már nincs mesterséges kómában – tették közzé Bianchi szülei közleményükben – Még eszméletlen, de az életfunkciói stabilak, de továbbra is kritikus az állapota, azonban új szakaszához érkezett a gyógyítása, az agyfunkcióit kell javítani. Még mindig súlyos a helyzet, ám elég jó ahhoz, hogy úgy döntsünk, Franciaországban gyógyuljon tovább. Megkönnyebbülve tudatjuk, hogy sikerült átszállítani a nizzai Központi Egyetemi Kórházba, ahová nemrég érkezett meg. Az intenzív osztályon ápolják.”

_78021375_jules_bianchi

Mint az ismeretes a tehetséges francia versenyző a Japán Nagydíjon lecsúszott a vízes pályáról és egy éppen másik autót elszállító munkagépnek rohant óriási sebességgel. Rendívül súlyos sérüléseket szenvedett és azóta a jokkaicsi kórházban ápolták.

Örülünk, hogy gyógyításának következő szakaszára már az otthonának közelében kerül sor, így több barát és rokon látogathatja meg és lehet közel hozzá. Csak dicsérni és magasztalni tudjuk a japán jokkaicsi kórház orvosait, akik kitűnő szakértelemmel látták el Jules-t, és támogattak minket is mindenben” – írta Philippe és Christine Bianchi. (forrás: Blikk)

Hozzászólások