Meghan Markle ismét megszegte az etikettet

Szegény Meghan...egy nap kétszer is hibázott

2018/07/12

Meghan Markle egyre többet bakizik a nyilvános eseményeken, most pedig egy újabb igencsak fontos szabályt szegett meg. Nem lehet egyszerű neki. 

Kedden tartották Londonban a Brit Királyi Légierő fennállásának 100. évfordulóját, ami nagyon fontos volt Erzsébet királynőnek, hiszen annak idején az ő apukája, VI. György király volt az első a családból, aki sikeres pilótavizsgát tett. (Ez később összejött Erzsébetnek, Károlynak és Vilmosnak is.) Az ünnepségre persze hivatalos volt Harry herceg és felesége, Meghan hercegné, aki láthatóan izgult egy kicsit. Ez teljesen érthető, hiszen szörnyű érzés lehet tudni, hogy mindig mindenki azt figyeli, hogy mikor rontasz el valamit. 

A hercegné a stressz hatására tényleg bakizott is egyet: a királynő jelenlétében keresztbe tett lábbal ült! Ez nagy illetlenség royal berkekben, egy hercegnének ugyanis össze kell zárnia a lábait, maximum a bokái keresztezhették volna egymást. Ráadásul ez nem az első eset volt, korábban már elkövette ezt a hibát, akkor is nagyon sokan belekötöttek.

Nem ez volt az egyetlen dolog, ami nem sikerült ezen a napon a színésznőből lett hercegnének. A légiparádé után csomagolnia kellett, mert férjével együtt Írországba repült egy magángépen. Itt többek között politikusokkal is találkozott, egy szenátornőnek pedig azt mondta, örül, hogy az írek tavasszal az abortusztilalom ellen szavaztak. Ezzel a megjegyzéssel csak annyi a gond, hogy a királyi család tagjai soha nem mondhatják el a véleményüket politikai kérdésekkel kapcsolatban. Ez szigorúan tilos!

forrás

Hozzászólások