Megtámadták Kállay-Saunders Andrást

Összeesett az énekes

2015/05/16

Egy budapesti szórakozóhely mosdójában ütötték meg az énekest. Kállay-Saunders András és a szemtanúk számoltak be a részletekről.

Bokszoló ütötte ki Kállay-Saunders Andrást, a Bob nevű szórakozóhely mosdójában, pontosabban annak előterében. A Megasztár egykori énekese nem szerette volna feljelentést tenni, így nem értesítették a rendőrséget.

Korábban az énekest és barátját súlyos testi sértés vádja miatt hallgatta ki a rendőrség egy másik verekedés miatt. András akkor barátnőjét, Tolvai Renit védte saját bevallása szerint. Kattints a részletekért!

kallay

Most azonban teljesen más a helyzet. Az énekes nem emelt kezet senkire, egyértelműen ő volt a támadás áldozata.

„Amikor beléptem a mellékhelyiség előterébe, arra lettem figyelmes, hogy ez az alacsonyabb termetű, kisportolt alkatú fiú szemben áll Kállay-Saundersszel, és eltorzult arccal üvölt valamit, majd egy jól irányzott ütéssel a földre küldi ellenfelét. Ezután, mint aki jól végezte a dolgát, kiment a mosdóból. Az énekes srác meg a földön maradt. Az derült ki, ha jól értettem a kidobók diskurzusát, hogy az elkövető egy igencsak eredményes bokszoló. Egy ideig nem tudott sportolni, mert súlyos sérülést szenvedett” – mesélte a Blikknek a szemtanú.

Kállay-Saunders így emlékszik vissza a történtekre: „Én oldalt álltam ennek a bokszolónak. Nagy volt körülöttem a lökdösődés, s láttam, hogy felém üt a fiú, és az államat súrolta az ütés. A földre azért estem, mert a betóduló kidobók ellöktek.”

Ezen a szórakozóhelyen tavaly nyáron Noszály Sándort is megsebesítették: Súlyos sérülésekkel az Országos Baleseti intézet idegosztályán ápolják Noszály Sándort – számoltunk be akkor a történtekről. Kattints a részletekért!

noszaly3

Hozzászólások