Mi a szendvics?! Válaszolj!

Ez a vita tárgya

2015/11/04

Amerika a lehetőségek országa, és mint olyan, így az is módjukban áll, hogy minden olyan dolgot megünnepeljenek, amihez komoly kötődésük van. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a mai hivatalosan is Nemzetközi Szendvics-nap. Lássuk, mi teszi olyan különlegessé a két kenyér közé szorult sonkát.

Kivétel nélkül mindannyian ismerjük, hiszen gyerekként anyukánk csomagolt az iskolába, a párunkkal is járunk piknikezni, elmegyünk egy Meki mellett és pavloviként beindul az agyunk egy jó kis hamburgerre. A szendvics a mai kor gyermeke életének eredendően része, tulajdonképpen senki sem gondol bele, hogy ez valamikor nem volt annyira természetes, mint manapság.

A történet az 1700-as évekre vezethető vissza, amikor John Montagu – mert, hogy ezt is tudni lehet – a poros Angliában állandó játékszenvedélyének hódolva még arra is gondolt, hogy az étkezések miatt ne kelljen megszakítani egy kártyapartit. Ezért hirtelen ötlettől vezérelve két kenyérszelet közé szorított egy marhaszeletet, így praktikusan még a másik keze szabadon is maradhatott, hogy ne essen ki a játékból.

szendvics (2)

Ez az egyetlen leleményes ötlet ma már odáig fajult, hogy Guinnes-rekordokat döntögetnek az óriási szendvicsek, a legkülönbözőbb íz- és formavilágú ételek születnek, és rendkívül színes tárháza van az elkészítési módnak, a bucik fajtájának, a közre fogott összetevőknek. Nem is hinnéd, hogy mi minden fér két ártatlan szelet kenyér közé!

Mitől szendvics a szendvics?

Bár a válasz nyilvánvalónak tűnik, a fanatikus húsimádók körbejárták ezt a témát, és nem elégedtek meg annyival, hogy kijelentsék, a szendvics egy szelet hús két kenyér között. Akkor a wrap már nem az? A hot-dog meddig szendvics, mikortól nem? Mi a helyzet a gyros-szal, a hamburgerrel és a burritóval?

Ugye, hogy milyen komoly kérdések merültek fel a témában? Történt ugyanis, hogy New York állam a burritót szendvicsként adóztatta meg. 2006-ban Massachusetts-ben komoly háborút vívott két cég azért, hogy a bíróság kimondja, a tortillába hengergetett babos húsos finomság valójában nem is szendvics. A The Atlantic azt mondja, a burger egy szendvics. No, de a hot-dog? Hát az màr nem. Ki érti ezeket az amerikaiakat?!

szendvics

Függetlenül az életbevágó kérdéstől, a tény vitathatatlan, hogy valamilyen formában, de mindannyian fogyasztunk két szelet közé illesztett húsféléket – tisztelet a vegetáriánusoknak -, és egyikünk se mérlegeli, hogy vajon szendvicset fogyaszt-e, avagy sem. Egyszerűen csak jóízűt harap a pulyka-, csirke-, vagy éppen marhahússzeletbe, amin jó esetben ott figyel egy szelet uborka, karika paradicsom, sajttal, csúszósabbá téve majonézzel, vagy ketchuppal. Kell ennél több?

Rekorderek

És akinek még ez se lenne elég, van lehetőség bőven! Például érdemes megkóstolni azt a potom 214 dolláros – forintra átszámítva mintegy 61 ezres – hamburgert New York egyik patinás éttermében, amit Don Perignon pezsgővel tálalnak és a fenséges olasz Caciocavallo Podolico sajttal ízesítik, ami egyébként a világ legdrágább szamártejből készült sajtja.

De meg lehet küzdeni azzal a 2411 láb hosszú szendviccsel is, amit Bejrútban készítettek el, ezzel pedig egy életre beírta magát a Guinnes-rekordok könyvébe. És még mondják, hogy nem a méret a lényeg!

Egy szó, mint száz, megyek, és eszek egy teljeskiörlésű kenyérből készült, biofarmon tenyészetett csirkehúsos szendvicset, amit anyukám csomagolt uzsonnára. Mert finom.

Diétázol és már minden estére beterveztél egy salátát? Jól vigyázz, mert nem mindegyik saláta fogyaszt, sőt egyik-másik típus még a hamburgernál is több kalóriát tartalmaz, így igencsak hizlal. Olvass tovább!

tészta saláta2

Hozzászólások