Mi is az az Apple CarPlay?

Így hangold össze az okostelefonod a kocsiddal

2016/06/22

Mi is az az Apple CarPlay? Joggal tehetem fel a kérdést, mert bár én is az almás gyártó híve vagyok, ezzel a névvel még nem találkoztam. Szerencsére A Sámán kisegített ezzel a kis videóval, és azt is bemutatta, hogy működik!

Miközben napjainkban a technológia olyan iramban fejlődik, hogy követni sem tudjuk, az autók fejegysége valahogy mintha nem tudná tartani a tempót. Ennek egészen profán oka van – de most nem fogom elmondani, hiszen A Sámán ezt is elárulja nekünk a videóban, ahogy azt is, hogy mi lehet az egyik legjobb alternatív megoldás. Semmi másra nincs szükségünk, csak az Apple CarPlay nevű… nem is tudom, minek nevezzem, mert azért egy egyszerű alkalmazásnál több.

Az biztos, hogy ennél biztonságosabban nem használhatunk egyetlen telefont sem az autónkban, mint ezzel a cuccal. Más kérdés mondjuk, hogy szerintem így is túlzottan elvonja a figyelmet – én a magam részéről szinte teljes telefontilalmat vezetnék be a volán mögött, aki pedig neki áll sms-ezni, miközben autót vezet, annak egy életre elvenném a jogosítványát. De ez már más kérdés.

Ebben a rövid videóban megismerhetitek a CarPlay-t, és a használatáról is megtanulhattok pár trükköt!

Fotó: ©Apple

Hozzászólások