Milyen hatások érik ősszel bőrünket?

Így legyen szép bőröd ősszel is!

2014/09/16

Az ősz a legtökéletesebb időszak a regenerálódásra, megújulásra, ám ez alatt nem csak lelkünket és szervezetünket kell érteni.

A nyár folyamán testünk védőbástyája, bőrünk volt kitéve a legerősebb hatásnak, elsősorban a káros napsugárzás miatt. Így a nagy nyári napozások után, a hűvösebb idő beköszöntével prevenció céljából mindenképpen érdemes szakemberhez fordulnunk.

Egy teljes körű bőrdiagnosztikai felmérés során megbizonyosodhatunk bőrünk aktuális állapotáról, és tájékozódhatunk az esetleges káros hatások enyhítéséről vagy semlegesítéséről.

skin

Ám ezt a vizsgálatot nem csak azoknak érdemes elvégeztetniük, akik a nyáron bűntudat nélkül sütkéreztek a napon, hiszen azok sem dőlhetnek hátra nyugodtan, akik betartották a “fényvédelmi szabályokat“. Sok esetben csak évekkel később jelentkeznek azok a problémák, amelyek a napon eltöltött órák számlájára írhatóak

Alapvetően kétféle káros fényhatás érheti bőrünket, ám az UVA és UVB sugarak ellen teljesen eltérő módon kell védekezni. A kémiai fényvédő faktorok, amelyeket általában használunk, nem védenek az UVA sugarak ellen. Az UVB sugárzás a felszínig tart, napégést okoz, ám ezek mellett számos jótékony tulajdonsággal is rendelkezik, például elősegíti a D- vitamin termelését szervezetünkben, hiszen a bőrnek, a szemnek és a léleknek is szüksége van a fényre, ám, ha a napfürdőzést túlzásba visszük, és bőrünk leég, akkor olyan károkat okozhatunk vele, amelyeket bőrünk örökre megjegyez, és évekkel később pigmentációk és anyajegyek formájában tár elénk.

skin1

A bőrt megégetni nem szabad.bőr egészsége ott kezdődik, hogy megvédjük a káros sugaraktól. Méghozzá nem is kifejezetten az UVB, hanem az UVA sugaraktól. Az UVA sugár egészen a bőr mélyebb rétegeibe is behatol, rengeteg szabadgyököt gyárt pontosan azon a területen, ahol a fiatalságért, feszességért, rugalmasságért és hidratáltságért felelős alkotóelemek találhatóak.

Az UVA sugarak tönkreteszik az élő sejtet, amelyek így elpusztulnak, és bőröregedést idéznek elő. Az UVA sugár még ruhánkon, sőt, az üvegen is átmegy, a szórt fényben is megtalálható. Gyakorlatilag egész nap öregíti bőrünket, ha nem használunk megfelelő fényvédőt ellene. A legszörnyűbb pedig, hogy semmilyen azonnal látható elváltozást nem okoz a bőrön, ám a napfénynek tagadhatatlanul ez az öregedésért felelős alkotóeleme.

Miért fontos, hogy napégést követően, illetve ősszel ellátogassunk egy teljes bőrdiagnosztikai felmérésre?

skin2

A különböző bőrtípusokat a Fritzpatrik skálán soroljuk be égésre való érzékenység szempontjából, így nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen a sajátjával. A nyári napozások elmúltával mindenképpen érdemes ellátogatni egy személyre szabott, szakember által elvégzett teljes bőrdiagnosztikára, ahol nemcsak az esetleges problémákat és az azokra való megoldásokat lehet felszínre hozni, hanem az egyén tisztába kerülhet bőrének alapvető jellemzőivel is.

Az elsődleges és legfontosabb dolog, hogy megnézzük, milyen bőrkárokat okozott a nap – árulta el a Royal Clinics orvos-esztétikai központ egészségügyi szakkozmetikusa, Tóth Hajnalka, aki azt is hozzátette, hogy a bőrdiagnosztika során a szakember kiértékeli az éppen aktuális állapotunkat, és különböző megoldásokat ajánl a problémák megszüntetésére, elmulasztására, mindig igyekezve megtalálni a vendég számára legmegfelelőbbet.

Hozzászólások