Nacsa Olivér nem tudja elvenni kedvesét

Papíron még házas a humorista

2014/08/21

Nacsa Olivér élete az elmúlt években fenekestül felfordult. Rosszul sikerült házassága után hosszú időbe telt, mire össze tudta szedni magát- lefogyott, sportolni kezdett, beletemetkezett a munkába. Az utóbbi hónapokban viszont újra boldog, ugyanis a Barátok Közt népszerű színésznőjével, Pataki Szilvivel egy párt alkotnak.

rtlklub.hu

Korábban adott közös interjújukból kiderül, hogy a pár egyértelműen hosszú távra tervez. Mindketten túl vannak már félre sikerült kapcsolatokon, tudják, mit szeretnének és azt is, hogy ezt egymásban találták meg. Bár még csak három hónapja tart a szerelem, mégis úgy érzik, készen állnak a házasságra, vagyis csak állnának, ugyanis Olivér,mint kiderült, papíron még nem vált el ex-kedvesétől, Zsuzsitól. Természetesen nem arról van szó, hogy ragaszkodnának zátonyra futott házasságukhoz, egyszerűen csak nem tehetik meg, hiszen ügyvédjüket idő közben felfüggesztette a kamara, a válási okiratok pedig nem kerültek a bíróságra.

Olivér és volt kedvese mindenben megegyeztek, tudta meg a Kiskegyed, egyelőre a gyakorlati megoldásra kell várni.

Papír ide vagy oda, Szilvi és Olivér szemmel láthatóan élvezik egymás társaságát, a bizonyos papír nélkül is. Sok boldogságot nekik!

Hozzászólások