Nagy bajban a magyar énekesnő!

Csézy cégét felszámolhatják?

2014/07/24

Csézy az elmúlt időszakban sok mindenen keresztülment,  ám az utóbbi időben úgy tűnt, hogy rendeződni látszik az élete. Volt párjának öngyilkossága után egyre jobban mentek a dolgai, azonban egy napokban felröppent hír nem ezt mutatja, hiszen cége ellen felszámolást kért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Nem ő az egyedüli magyar híresség, aki ilyen problémával küzd, hiszen nemrég L.L. Junior ellen folyt hasonló eljárás. Az énekesre rengetegen végrehajtást kértek, még anyósának is tartozott Junior, aki tagadta ezeket a híreszteléseket. Állítólag elfelejtette beadni az adminisztrációt a cégével kapcsolatban, ezért juthatott el idáig a rapper.

KozsóRégebben Kozsónak is meggyűlt a baja az adóhatósággal egy külföldön vásárolt autó miatt. Amerikai rendszámú szponzorautóját akarták lefoglalni, ami miatt beperelte a NAV-ot, mivel ezzel az eljárással súlyos anyagi és erkölcsi kárt okoztak neki. A pert megnyerte,  többfordulós tárgyalásokon bizonyította, hogy már hét éve Amerikában él és ott dolgozik, ezért közlekedhet ezzel a járművel.

Nem volt ilyen szerencsés Csézy, hiszen a 2011-ben alapított cége felszámolás alá került. Az énekesnő azért fogott vállalkozásba, mert egy stabil anyagi hátteret szeretett volna magáénak tudni, ezért úgy gondolta, céget alapít és az éneklésen kívül reklámtevékenységgel is foglalkozik majd.

csezy02
Később sajnos egy tragédia árnyékolta be az énekesnő életét, hiszen egykori kedvese öngyilkos lett. Csézy megpróbált a munkába menekülni, saját ruhakollekciót tervezett, amit egy nagy show keretein belül mutatott be a Millenárison. Úgy tűnt, hogy élete rendeződött, hiszen rátalált a szerelem is és párjával  már közelgő esküvőjüket tervezgették, azonban az adóhatóság listájára újból felkerült az énekesnő cége. Azért újból, mert a tavalyi évben már hatszor szerepelt a felszámolásra ítélt üzleti vállalkozások között. Idén júniusban a NAV újra felszámolási eljárást indított cége ellen és mivel még nem adta be az előző év nyilvános mérlegét, ezért további büntetésre számíthat.

Reméljük, hogy ezek a hírek nem árnyékolják be a sztár közelgő esküvőjét!

Hozzászólások